Minden, amit az orosz vonatról tudni érdemes
Minden, amit az orosz vonatról tudni érdemes

Kezdjük az elején, amit eddig az orosz vasúttal kapcsolatban feltettek: biztonságos. Szerintem sokkal biztonságosabb, mint a magyar vasút. Köszönhetően annak, hogy a nagyobb távolsági vonatokon csak egy ajtón lehet felszállni, ahol a jegyet ellenőrzik. Ezen felül névre szóló (még…

Abakan
Abakan
Hakassz Köztársaság

Hakasszia 1991 óta független köztársaság. Területe kb. ¾-e hazánkénak, de lakóinak száma nem haladja meg a fél millió főt. Fővárosa, mely úti célom is volt egyben, Abakan. Egy debrecenien lakják (kb. 220.000 fő). Régebben száműzetési főváros volt – többek között a…

Krasznojarszk
Krasznojarszk
Sztolbi Nemzeti Park

A vonat hajszálpontosan 7 óra 40 perc alatt érkezett Krasznojarszkba. Itt nem tudom, hogy miért, de nem volt kedvem igénybe venni a kanapékereső szolgáltatását, így egy hostelben szálltam meg. Vagyis csak szállásra nem vettem igénybe, másban igen. Krasznojarszk nevezetessége nem…

Tomsk
Tomsk

Mint Debrecen. Tomsk is egy tipikus egyetemi város. Egyetemét Oroszországon belül is a legjobbak között tartják számon. A fő Transszibériai útvonaltól félre esik a város, így aki ide akar jönni, annak kerülőt kell tennie. Szibéria egyik legrégebbi városáról van szó, melyet…

Tyumen
Tyumen
az első szibériai település

A címben rejlő jelző kettős értelemben is igaz: tényleg Tyumen volt az első város, melyet Szibériában alapítottak még 1586-ban, és Nyugat-Szibériában nekem is az első volt, ahol megálltam. Sajnos Nyugat-Szibériában csak egy-két helyet keresek fel. Az időhiány miatt…

Jekatyerinburg
Jekatyerinburg
kirándulás Európa és Ázsia határán

A város, mely Európa és Ázsia határán fekszik, 1,35 millióan lakják. Az ember nem is gondolná, hogy mennyi minden kötődik a városhoz: itt született pl. Borisz Jelcin, a 90-es évek orosz elnöke, de itt gyilkolták meg 1918. július 16-án a cári családot, Romanovokat. A külföldiek…

Kungur
Kungur

A legtöbb ember szerintem azt se tudja, hogy eszik-e vagy isszák. Pedig ez egy létező település a transz-szibériai vasút 1536. km-nél, az utolsó európai város, ahol a vonat megáll. A következő állomás már az Urál túloldalán helyezkedik el. A város a két regionális központ,…

Perm
Perm

A vonat pontban 9:25.kor megérkezett (moszkvai idő szerint, ami permi időben 11:25). Itt már 4 órával vagyok előrébb Magyarországhoz képest. A vonatokról, a jegyvásárlásról később majd lesz egy külön poszt képekkel, videóval. Kátya, a Couchsurfingen keresztül megismert lány…

Nizhny Novgorod
Nizhny Novgorod
a Volga felett

A Szibériába vezető úton van néhány olyan orosz nagyváros, ahol az útikönyvek alapján nehéz lenne a boldogulás, mivel úgy tűnik, nincs igazán semmi érdekes, az egy napra megálló utazó pedig céltalan bolyongásra van ítélve az egyhangú panelházak között. Az útikönyv…

Alitraveling a Facebookon

Leírás

A blog az utazásaimról szól, ahol megfordulok a világban :)
Az utóbbi időkben ez bővül a túra beszámolókkal.  

>

Alitraveling posztjai a nagyvilágból :)

TÁMOGASD AZ OLDALT:

Google translate

Látogatóim

Flag Counter

Szerzői jog

A honlapon szereplő összes tartalom a szerző tulajdonát képezi. Bármilyen célra történő felhasználása csak előzetes írásbeli hozzájárulás esetén engedélyezett.

E-mail: alitraveling.hu@gmail.com 

Copyright © . Minden jog fenntartva.