New York - 4. nap
Taxival mentem ki DC Ronald Reagan-repülőterére. A 20 perces út 20 dolcsiba került. Kiderült, hogy az American-re foglalt jegyemhez poggyász nem tartozik. Kicsit meglepett, de nem tudtam mit tenni, megvettem. Egy csöppnyi kis gép vitt vissza New York JFK repterére. A 8-as terminálba érkezett a gép – ezt használják a belföldi járatok –, ahol a cuccom otthagytam a poggyászmegőrzőben. A bejutás a szokásos módon zajlott.
Az egyetlen kötött program mára az ENSZ épületének a megtekintése volt. 10:15-re volt foglalásom. Időben odaértem, bár a végén kicsit izgultam, mert bármi hihetetlen, de a metró dugóba tudott kerülni. Máig nem értem hogy hogyan, de ezt többször bemondták. Gondolom valahol történt valami, és emiatt torlódott fel a sor.


Az Egyesült Nemzetek Szövetsége, röviden ENSZ (angol rövidítése UN) nemzetközi szervezet, amely az államok közti együttműködést hivatott elősegíteni a nemzetközi jog és biztonság, a gazdasági fejlődés, a szociális ügyek és az emberi jogok terén, valamint a világbéke elérésében. A második világháború után, 1945-ben a Népszövetség utódjaként azzal a céllal alapították, hogy megelőzzék a háborúkat és lehetőséget adjanak az országoknak problémáik megtárgyalására.


A tagországok száma jelenleg 193, beleértve csaknem az összes elismert független államot. A nemzetközi területnek számító New York-i székházából az ENSZ különleges ügynökségei anyagi és közigazgatási ügyekről döntenek.


Szervezett túra keretében lehetett megtekinteni az épületkomplexumot. Sajnos a Közgyűlés terme felújítás miatt le volt zárva; csak fotókat nézhettünk róla ülés közben. Ellenben a Biztonsági Tanács termét megnézhettük, valamint több tanácstermet is.  Bemutatták, hogy hol & milyen missziók futnak jelenleg a világban az ENSZ közreműködése alatt.


A testületről is sok érdekességet meg lehetett tudni. Ezekről bővebben, akit érdekel, ITT OLVASHAT RÓLA. Akit pedig az ENSZ palota érdekel, az ITT TALÁL INFÓT.


Az épület megtekintése után a maradék pár órát vásárlásra fordítottam. A Broadway-n található Mecy’s-ben vettem pár dolgot, majd elmetróztam Manhattan déli csücskéig, ahol a tabletet megvettem.
Innen kb. 1,5 óra volt kijutni JFK-ra metróval. Az E metrón teljes egészében végigmentem, majd átszálltam a reptérire. Felvettem a cuccom a 8-as terminálnál, de persze az én gépem, az Air France, az 1-esről indult. Ez még újabb 10 perc volt.

Időben indult az A380-as. Életemben először ültem az Airbus legnagyobb gépén. Semmi extra nem volt, mindössze annyi, hogy tényleg böhöm nagy.


Párizsba is menetrendszerűen értem. A csatlakozásig aludtam, majd ugyan ezt tettem a pesti gépen is. A transzfer pontosan jött értem, és alig 27 óra alatt Manhattan közepéből Debrecenben voltam.

Összességében egy fantasztikus egy hetet töltöttem el az USA-ban. Nem bántam meg; egyszer tényleg látni kell az országot. Thomas Wolf 20. századi így írt a városról: „Van, akit New York azonnal rabul ejt, van, akinek ehhez öt perc, és van, akinek öt év kell”. Egem egyből megfogott.


AZ ÖSSZES KÉP:

NEW YORK



PHILADELPHIA



WASHINGTON D.C.




A bejegyzés trackback címe:

https://alitraveling.blog.hu/api/trackback/id/tr396099058

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Alitraveling a Facebookon

Leírás

A blog az utazásaimról szól, ahol megfordulok a világban :)
Az utóbbi időkben ez bővül a túra beszámolókkal.  

>

Alitraveling posztjai a nagyvilágból :)

TÁMOGASD AZ OLDALT:

Google translate

Látogatóim

Flag Counter