Erbil
Kurdisztánban nincs tömegközlekedés, így ha valaki el akar menni egyik helyről a másikba, kénytelen iránytaxit igénybe venni. Ezek jellemzően a város szélén találhatók, és csak akkor indulnak, ha tele van. A legtöbb 4+1 személyes, vagyis a sofőr, mellette egy ember, hátul pedig 3. Amíg nincs tele, addig várnak. Taxival mentünk ki Sulaymaniyah-ban a garage-be – így hívják az „állomásokat”, ahonnan indulnak – és 15.000 IQD-ért mér indultunk is. Kb. 3 óra volt az út.



Ismét szerencsénk volt. Az elül ülő úr tudogatott angolul, és útközben jól elbeszélgettünk vele. Mikor megálltunk a kötelező tea szünetre, nem csak arra hívott meg minket, hanem vizet is vett nekünk. A kinézett szállást is felhívta, hogy van-e hely, sőt lebeszélte előbb a taxissal, hogy vigyen el a szállóig, majd mikor kiderült, hogy oda autóval nem tud behajtani, megbeszélte a szálló tulajával, hogy kijön elénk. Nah tőlük kell tartank, ugye? Hogy mennyire egy fos hely?
A szállás tűrhető volt. Már ekkor megállapítottuk, hogy Irak drágább, mint Irán. Vagyis olcsóbb, mint Európa, de a 3 hét alatt Iránban elkényelmesedtünk, és az iráni árakhoz képest itt minden drágább volt. A szállás a központban volt, közel minden látnivalóhoz. 20.000 IQD-t fizettünk ez éjszakáért.

Erbil – más neveken Arbil, Hawler – az Iraki Kurdisztán régió fővárosa, és Kurdsiztán legnagyobb városa. Egy millióan lakják. A világ egyik legrégebbi, folyamatosan lakott városa. Irak egyik leggyorsabban növekvő városa, mind gazdaságilag, mind népességben. Rengeteg zöld park, illetve bevásárló központ található a városban. Egy új Dubai szeretne lenni pár év múlva.


A város fő látványossága a Citadella (Qalat Hawler). Nekünk is jókor, a déli legnagyobb melegben kellett elindulnunk (42 fok volt). 102.000 m2 a területe, és 32 méter magas az átlagmagassága a falaknak. Gyűrűs szerkezete van, és méz-sárga falak veszik körül a fellegvárat. 





Ez egy város a városban, mely több száz kis kőből, illetve sár-téglából épített házakból áll, melyet sokszor közvetlenül a falakra építettek. A város központjában áll a Nagy Mecset, és egy fürdő, melyet csak 1775-ben építettek. 




Az ásatások szerint a fellegvár 8000 éve folyamatosan lakott. Egészen pár évvel ezelőttig, ez volt az otthona Erbil 3000 legszegényebb emberének, akik közül sokan elmenekültek a háború sújtotta területről. Az emberi beavatkozás (értsd: háború) nagy pusztítást ejtett a Citadellán. 2006-ra annyira rossz állapotba került, hogy a kormány azért fizetett az itt élőknek, hogy hagyják el a helyet, és költözzenek át az újvárosba. Egy család kivételével mindenki elköltözött. 






Az UNESCO segítségével 2 éve megkezdődtek a helyreállítási munkálatok. Ennek eredményeképp az első ütemben mér felújítottak több házat, területet. Az, hogy ezek után visszaköltözhetnek-e a korábban itt élők, még nem tudni. A felújításokat nemzetközi összefogással végzik, és 2020-ra fejezik be előreláthatólag. Épp ezért, a belépés is ingyenes volt.




A Qaysari bazár a szállásunk tövében volt, így ezt könnyedén megtaláltuk. Ez másabb volt, mint az iráni bazárok. Minden kapható volt, a legújabb filmektől a cigarettáig. Az isztambuli bazárhoz volt hasonló. Ez a világ egyik legrégebbi bazárja. Szűk utcákból áll, de ennek ellenére átlátható. 




A nyugati részen kaphatók könyvek, a délin elsősorban ruhák, míg északon az élelmiszerek (kenyér, joghurt, gyümölcsök). A keleti szárny az elektronikáé: DVD filmek, játékok, stb.

A maradék napunkat arra szenteltük, hogy holnapra találjuk valakit, valamit, utazási irodát vagy akármit, aki elvisz minket Hatrába. Hatra a világ legcsodálatosabb helye képek alapján. Nem egy Forum Romanum, hogy boka magasságig maradtak fenn az épületek és a többit képzeld hozzá. Nem, nem, hanem teljesen más, épen maradt oszlopok, boltívek, tetők egyszóval gyönyörű.
De a gyönyörű a legszebben, az iraki embereknek egy számjegyű IQ-ja volt. Annyira tudatlanok voltak, hogy az ember már a fejét verte izomból a falba. A történet úgy teljes, hogy Hatra 100km-re van innen az iraki területen, ahova nekünk vízum kell, de eddig el se jutottunk.




Numero uno utazási iroda. Hogy hova mennénk Hatra? Az hol van? Mutatjuk térképen. Hatra?! Várjunk telefonál. Átadja a telefont, angolul beszél a csávó, elmondjuk mit akarunk, telefon visszaad beszélgetnek egy kicsit, lerakja. Majd csillogó szemmel megszólal a pasas, hogy áááá Baszra… Na mondom te hülye gyökér most elmentünk.



Második utazási iroda. Gyönyörű szép fiatal lány a „do you speak english”-re igennel felel. Na akkor jó helyen járunk, amúgy is nagyon szép és mutatós utazási iroda. Probléma felhoz, hogy hát mi Hatrába akarunk menni. Hogy hova? Hatra?! Mutatjuk a térképen. Ohh nagyon sajnálom, de őszintén mondom még sose hallottam róla… Erre már csak azt tudtuk mondani, hogy akkor a kedvünkért nézd meg a google-n, mert ez így elég gáz…
Bepróbálkoztunk még egy két helyen, de senki sem tudta, hogy miről beszélünk. Nagy szívfájdalmunk volt, hogy nem jött össze az út.

Délután pihentünk egyet, majd este még elmentünk egy plázába (Family Mall). Igen plázába. 9D moziba… A kereskedelmi központban számos világmárka képviselteti magát, egyedül a feliratok árulják el, hogy nem a nyugati világban, hanem a Közel-Keleten vagyunk. A pláza bejáratánál minden vásárló alapos vizsgálatra számíthat, a táskákat átvilágítják, fémdetektoros kapun léphetnek be az emberek. A pláza tök ugyanolyan volt, mint a világon bárhol egy pláza. 



A bosszantó benne csak az volt, hogy az LP itt is átvert minket. A térkép szerint nem messze van a Citadellától, de amikor az általunk vélt irányba mentünk, és nem leltük meg, taxiba ültünk. A végén totál másik irányba kellett menni, és taxival is 20 percet legalább.



Visszafelé láttunk egy Bagdad táblát. Norbi megjegyezte, hogy hol volt, és másnap reggel, mielőtt elhagytuk volna Erbilt, oda még elmentünk. Ha már nem tudtunk oda elmenni, akkor legalább egy fotónk legyen a táblával.



Reggel táskával indultunk, mert meg akartuk nézni Erbil egyetlen, valamire is való múzeumát (Erbil Civilization Museum), ami a Régészeti Minisztérium épületén belül van.
Elkezdődött a szokásos szórakozás, amit Norbi már Sulaymaniyah-ban is csinált. Táskát lepakolta, kiállt az út szélére és leintette az első taxit. Mutatja neki, hogy hova szeretnénk menni. Néz bambám, oké mondja, akkor haladjál tovább. Következőőőőő, leint, mutat, oké haladjál tovább. Következőőőő, leint, mutat, oké haladjál tovább és ez így ment, míg kb. hatodiknál meg nem untam és visszamentem a szállásra leíratni arabul, hogy mit akarunk. Ahhhhaaa, persze. A szálláson se tudták, hogy mit akarunk, de valamit leírtak a papírra. Végül taxiba ülünk és 5000 IQD-ért száguldunk a múzeum felé. Persze nem találjuk meg, így tovább mentünk a garageba, ahol 15.000ért taxiba ültünk és elindultunk Dohuk felé.


A bejegyzés trackback címe:

https://alitraveling.blog.hu/api/trackback/id/tr336099074

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Alitraveling a Facebookon

Leírás

A blog az utazásaimról szól, ahol megfordulok a világban :)
Az utóbbi időkben ez bővül a túra beszámolókkal.  

>

Alitraveling posztjai a nagyvilágból :)

TÁMOGASD AZ OLDALT:

Google translate

Látogatóim

Flag Counter