Yazd
Reggel korán keltünk, majd taxival kimentünk a buszállomásra. Fél 8-kor indult egy Yazdba. A jegy 80.000 IRR 380km-re. Kb. 5 óra alatt értünk oda. Ez sem VIP volt, és a klíma sem ment, így marha meleg volt a buszon. 12-re értünk a városba, ahol sms-ben kaptunk egy szállás címet: Silk Road Hotel. Iránban a busz és vasútállomások kint vannak a fenében, így taxiztunk. Érdekes jelenet zajlott le. Egy taxis odajött, megegyeztünk vele, hogy 40e-ért elvisz a szállóba. Ekkor odajött egy másik és elkezdtek vitatkozni. Az ok az lehetett, hogy az első feketén csinálta a taxizást. Mivel nekünk a 40 korrekt ár volt, így nem érdekelt minket. Sőt még angolul is tudott, míg a másik nem. Az első taxis már 30-ért is elvitt volna minket, de a másik nem engedte. Sőt, a 2. előbb 50-t akart kérni az útért. Végül utóbbival mentünk, nem volt más választásunk Elég sokat mentünk, mire elértük a szállást. A taxis itt követelte a plusz 10-t de nem adtuk oda neki. Amúgy az egész üzlet kb. 350 ft-ért ment. Végül belátta, hogy nem kapja meg a maradék 10-t, így elment.

A szállás korrekt, 150.000 IRR/éj egy 7 ágyas dormban, reggelivel és korlátlan nettel. A szobára még várni kellett, de addig kaptunk welcome tea-t és vizet. Elfoglaltuk, majd a várost fedeztük fel. Érdekes, hogy minden beszámolóban, leírásban, de még az LP-ben is Yazd-ról úgy írnak, mint minden iráni őút fénypontja. Hát… szépnek szép, de szerintünk Esfahan szebb. (Shiraz még ezek után jön, így azt nem tudjuk még).

Yazd a kősivatag közepén fekszik. Viszont itt Eszfahanhoz és Shirazhoz képest az emberek sokkal zárkózottabbak. Nem tartom lehetetlennek, hogy ez a viselkedés valódi hitük rejtegetésében gyökerezik. Yazdban sokan hagyományosan zoroasztriánusok, csak ezt nem vállalják a nyilvánosság előtt. A zoroasztrizmus lelkileg és fizikailag áthatja Yazdot és környékét.




A szállás a központban van, így első megállónk a Jameh mecset volt. 48 méter magas a két minaret, ami a legmagasabb Iránban. A díszítések a 15. századból származnak. Egyszerűen csodálatos. Megfogja az embert a látványa. Itt futottunk össze egy taxissal, aki felajéánlotta, hogy 1 millió rialért, azaz kb. 33 usd-ért elvisz minket Kaskaq-Chak Chak-Maybod városába. Megfontoltuk még, bár az eddigi legjobb ajánlat volt. A szálláson is szerveztek utat, de ott 600.000 IRR/fő áron. Ha tudtunk volna még egy főt találni, akkor 350e/fő lett volna az ár.






A mecsettől követtük az LP útvonalajánlóját. Számomra egy igen érdekes privát múzeummal kezdtünk: érmemúzeum. Nem volt nagy, de jó volt látni a perzsa feliratú pénzeket. Sajnos angol szöveg sehol sem volt, csak perzsa, így nem tudtam megállapítani, beazonosítani, hogy melyik pénz melyik korszak. Annó, amikor a Bécsi Egyetem nyári numizmatika szemináriumán vettem részt, volt egy előadás a keleti pénzekről. Aki tartotta megjegyezte, hogy nem feltétlenül kell tudni farsiul, vagy arabul ahhoz, hogy megértsük a pénzek jelentését. Sem akkor, sem most ezzel nem tudok egyetérteni. Ugyanis ahhoz, hogy a pénzen lévő feliratokat megértsük, szükséges a - véleményem szerint - a nyelv minimális tudása. Ennek ellenére mind a fém, mind a papírpénzek érdekesek lés szépek voltak.




Eljutottunk a Bogheh-ye Sayyed Roknaddin mauzóleumhoz, ami sajnos nem volt látogatható.



A sikátorokat követve előbb Lari házhoz mentünk, ami egy hatalmas átverés. Senkinek sem ajánlom, hogy kifizesse a 100.000 riálos belépőút! A kerten és egy szobán kívül semmi sem látogatható. Vagy zárva van, vagy iroda.



Mellette áll nem sokkal az Alexander börtöne. Az alapjait Nagy Sándor, makedón király építette, de a 15. században átalakították. A 12 imám sírköve is itt található, de sajnos ez is el vaj zárva a külvilágtól. A sikátorokon keresztül jutottunk vissza a szállásra.




Du-n pihentünk egyet, illetve ebédeltünk. Én tevehúst ettem. Végre sikerült megkóstolni a púpost. Pedig februárban Marokkóban mennyit kerestem, hogy ehessek.



A sikátorokon kívüli, széles sugárutakkal övezett főtéren áll a XV. században épült Amir Chakmag, amit az útikönyvek mecsetnek mondanak. Igazi mecset a Péntek mecset.
Este felmentünk megnézni a du-n szándékosan kihagyott Amir Chakmaq teret. Itt található Yazd UNESCO világörökségének számító Amir Chakmaq komplexum. Az egyik legnagyobb mecset-komplexum Iránban. Naplementekor gyönyörű volt, de esti fényekben is szép fotótéma volt. A mecset alatt bazár van, ahol frissen sült kenyeret vettünk.






A várost a széltornyok jellemzik. Ezek belsejében lamellák vannak, melyek a kéményszerű torony tetején nyitott réseken átáramló levegőt lefelé terelik, a torony aljába. A torony azonban nem a földön áll, hanem egy földalatti helyiségbe nyílik. A terem, vagy verem padlózatán medencében víz, sőt jég hűti a beáramló kinti levegőt. Ennek következtében a rendszer folyamatos hűtést biztosít az épület egy része számára . Ilyen természetes légkondicionáló révén válik elviselhetővé az elviselhetetlen nyári forróság. A városban sétálva elmentünk olyan kupolás földalatti víztározó mellett, amit négy torony hűtött.




Egy nagy kört megtéve jutottunk vissza a szállásra a sikátoros kis utcákon keresztül. Ekkor már sejtettük, de másnap be is igazolódott a tervünk, hogy ezekben a házakban már nekem laknak. Érződött azon, hogy kihaltak voltak az utcák teljes egészében.

Másnap este a tűztemplomot szerettük volna még megnézni. Ez a zoroasztriánusok egyik szent helye volt, az ő kultuszukhoz tartoztak a tűztemplomok. (Baku mellett, Azerbajdzsánban is található egy hasonló. A zoroasztrináus vallás az iszlám előtt volt jelentős, és ma Yazd az egyik központja a megmaradtaknak). Mivel Norbi délután elaludt, így már csak zárás után értünk volna oda. Gyalog kb. 3-4 km a szállástól, így kihagytuk.



Helyette a közelben lévő Vízmúzeumba mentünk be. Érdekes volt, ahogy bemutatta, hogy a hegyekből a vizet hogyan vezették el a városba, milyen öntözési rendszert használtak, stb.

Visszafelé vásároltunk, én fél kiló sáfrányt vettem, mg Norbi mindenféle egyebet ezen kívül (sáfrány, te, cukor, stb.)

A bejegyzés trackback címe:

https://alitraveling.blog.hu/api/trackback/id/tr426099083

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Alitraveling a Facebookon

Leírás

A blog az utazásaimról szól, ahol megfordulok a világban :)
Az utóbbi időkben ez bővül a túra beszámolókkal.  

>

Alitraveling posztjai a nagyvilágból :)

TÁMOGASD AZ OLDALT:

Google translate

Látogatóim

Flag Counter