Kashan – Abyaneh
Hajnali 6-kor keltünk, hiszen a buszállomás kb. 50-60 percnyire volt metróval, és nem akartunk kockáztatni, hogy lekéssük a fél 8-as buszt. A jegyet előző este Nasrin telefonon lefoglalta. VIP busszal mentünk, ami annyit tesz, hogy nem 4, hanem csak 3 nagyon széles és kényelmes szék van egymás mellett. 80.000 IRR-ért még üdítőt és kis elemózsiát is kaptunk a 300 km alatt.
Kashanba 11 körül érkeztünk. Taxival mentünk el a bazárig, ami ugyanolyan semmilyen, mint a többi. Egy afgán sráccal beszélgettünk, amikor megjelent a vendéglátónk. Ma ugyanis couchsurfingen keresztül aludtunk. Nem azoknál, akikkel eredetileg leszerveztem, mert nekik közbejött valami, és nem tudtak szállásolni. De kerítettek mást, aki biztosított nekünk egy irodából leválasztott helyen fekvőhelyet. Szó szerint azt. Nem volt zuhanyzó, a víz barna színű volt, de legalább ingyen volt.

Délután Abyaneh falucskába mentünk el. A taxit ő szervezte. 700.000 IRR volt a fuvar. Nem olcsó, de más választásunk nem volt, ha menni akartunk. Ez egy ősi, tradicionális iráni falú, ahol a helyiek még mindig népviseletben öltözködnek. Érdekessége, hogy ez fehér mintás színű. A falu a hegyek között fekszik, így itt a klíma is elviselhetőbb. A falu kb. 1500 éves múltra tekint vissza, és egy festői völgyre tekint le. A házakat sárból-agyagból, valamint földből építették. 





Kb. egy órát voltunk itt, ami idő alatt megnéztük az épületek nagy részét. Felmásztunk az erődhöz, ahonnan kicsit csúnya látvány fogadott minket: a házak tetejét alumíniummal fedték be, hogy szigeteljék – télen akár havazik is, bármi hihetetlen. 




Van itt 14. századi mecsettől kezdve minden. Sajnos az épületek nagyobb része romos állapotban van. Viszonylag kevés helyivel találkoztunk, így a ruhákat csak pár asszonyon tudtuk megnézni. 



A bolyongás tán a patakhoz mentünk le, ahol először – de nem utoljára – tapasztaltuk meg, hogy a perzsáknál mennyire előkelő helyen áll a család. A családok hozták a szőnyegeket, és arra terítettek meg, pakoltak ki, főzték a teát, ebédet/vacsorát. 1-1,5 óra nézelődés után indultunk vissza Kashanba.



Visszafelé egy atomdúsító létesítmény mellett haladtunk el. Hatalmas földsánc vette körül, szinte beláthatatlan volt. A széleken pedig légvédelmi ágyúk sorakoztak. A taxis szigorúan megkért minket, hogy ezen szakaszon ne készítsünk fényképet. 
A táj egyébként változatos volt. Több erődöt is láttunk útközben, illetve a hegyek is szépek voltak. Érződött ahogy közeledtünk Kashanhoz, mert egyre melegebb volt. 



A taxis az un. tradicionális házaknál tett ki minket. Ezeket égetett téglából építették. Több ilyen ház is van, de az 5 dolcsis belépő miatt mi csak a Khan-e Tabatabei-t néztük meg. A házat az 1880-as években építették a gazdag Tabatabei család számára. Négy udvart tartalmaz, melyből kettő nagyobb, kettő kisebb. Ezen kívül falfestményeket, elegáns ablakokat, valamint üveg díszítések is megtalálhatók. A hagyományos perzsa építészetet mutatja be. 







Több szökőkút is megtalálható benne. Amit sajnáltam, hogy az épületek azok szépek, de nincsenek berendezve. Sokszor csak az üres szobát lehetett látni (vagyis majdnem mindenhol üres szobák voltak csak).  
Szegény Norbit itt akarták átverni először - a későbbiekben még többször. Kevesebbet akart visszaadni az eladó, mert azt hitte, hogy nem tudja elolvasni a perzsa számokat. Amúgy meg angolul is ki volt írva az ár, úgy hogy ez a terve eleve bukta volt.  

Kb. 7 fele értünk a „szállásra” – útközben még egy mecsetet szemügyre vettünk, de a nevét sajnos elfelejtettem; de közel van a központhoz –, ahol beüzemeltük a routert. 



Norbi el tudta érni az Erbilben élő ismerősét, így úgy néz ki, hogy el tud vinni minket Ninivébe, Hatrába és netán Bagdadba is. Csúcs szuper lenne. 10 fele még egy spanyol pár is beesett, de valahogy nem leltük a közös témát velük.

Délelőtt még megnéztük a Fin-kertet Kashanban. A spanyolokkal közösen mentünk ki, hiszen ez a város szélén fekszik, így a taxi költség olcsóbb volt. A kert érdekes, de az 5 dolláros belépő azért szerintem sok. 5 jelentősebb kert van Iránban, melyek 2011-ben együttesen kapták meg az UNESCO világörökség címet. Hiába ez a legrégebbi kert Iránban, nem éri meg az árát. 



Szép és jó, de számomra nem nyújtott akkora maradandó élményt. 2,3 hektáron terül el, és 4 torony határolja. Belül több vízi csatornát építettek, melyhez a vizet a környékbeli hegyekből vezetik el egészen idáig. Egy fürdő is volt a területén.

A spanyolokat itt hagytuk. Taxival mentünk vissza a bazárig. Sajnos úgy eltévedtünk, hogy csak a szállásadónkkal való kommunikáció után találtuk meg a helyes utat. Cuccunkat felvettük, és irány a buszpályaudvar. Sejtettük, hogy 12-kor esetleg megy egy busz Esfahanba.


A bejegyzés trackback címe:

https://alitraveling.blog.hu/api/trackback/id/tr336099090

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Alitraveling a Facebookon

Leírás

A blog az utazásaimról szól, ahol megfordulok a világban :)
Az utóbbi időkben ez bővül a túra beszámolókkal.  

>

Alitraveling posztjai a nagyvilágból :)

TÁMOGASD AZ OLDALT:

Google translate

Látogatóim

Flag Counter