Abseron-félsziget 1
A Közel-Kelet, Irak, Irán ma a világnak egy kissé lepusztult, nagyon veszélyes, és inkább kerülendő tája - legalább is a közvélekedés szerint. Turistahordák például semmiképp nem lepik el. Akik erre jönnek, külföldiek az utóbbi időben tereptarka öltözetet és sok-sok fegyvert viselnek. Ez utóbbi nem volt máshogy a korábbi évezredekben sem, csak éppen a terület megítélése volt egészen más - évezredeken át a Közel-Kelet a világ civilizációjának központja volt, gazdag és - a többihez képest - boldog vidék, amit mindenki magának akart. (És nem csak, sőt, nem elsősorban az olajért jöttek.)  Jönni viszont nem volt mindig minden irányból könnyű. Keletről és Északról igencsak nagyocska hegyek zárják el az utat. Így a tengerparti utak voltak a legjobbak. Északról aki jönni akart, az a Kaszpi-tenger két partján haladt délnek.

Az idő túlnyomó részében ez örömteli volt - a messzi Észak értékes áruit, és a Dél míves termékeit egyaránt erre hozták, amin jól meg lehetett gazdagodni. De nem volt ritka, hogy hadseregek, sőt egész népek vonultak el itt.  Hogy kik voltak az őslakók, arról igazán sokat nem tudunk - amit mégis, azt a sorozatunk következő részében olvashatjátok. De az már bizonyosnak látszik, hogy az i.e. II évezred közepe táján ezen az útvonalon jöttek le délre az indoiráni népek. Egészen addig a dél-orosz sztyeppvidéken éltek, ott háziasították a lovat, majd megindultak hosszú útjukon, ami egyeseket egészen a mai Srí Lankáig vezetett. Az indeket követték néhány száz évvel később az irániak. Ők aztán - sokáig - meg is telepedtek ezen a tájon. Az északi sztyeppék egy időre kiürültek.

9-re jött értünk a transzfer. A sofőrünket Mr. Azernek hívták. Hatalmas arc volt. Innentől kezdve mindenhova azzal mentünk. Az Abseron-félsziget látnivalói volt mára a program. Az Abseron szó az egyik magyarázat szerint egy ősi türk törzsről kapta a nevét; mások viszont úgy vélik, hogy gyógyító helyet jelent. 

Első állomásunk Qala volt, ahol egy néprajzi múzeum és egy felújított vár található. Skanzennek rendezték be, és tkp. Azerbajdzsán összes tájegységének a kultúráját, életét, foglalkozásukat mutatja be. Mellette áll egy felújított vár, ahonnan remek kilátás nyílt az olajfúró tornyok mezejére. Ameddig a szem ellátott, csakis olajat termelő tornyok látszódtak.





Amikor az északi sztyeppék mozgolódni kezdtek. II. Jazdagird szászánida nagykirály (i.sz. 438-457) úgy döntött, a római limeshez hasonló erődrendszert épít ki birodalma északi határain. A keleti részt, az úgy nevezett gorkáni fal alkotta, a nyugati pedig - amelynek egy részét ma is láthatjuk Azerbajdzsánban - Derbenttől az Abseron-félszigetig húzódott.



A feladata kettős volt, egy részről figyelmeztetni kellett a belső területeket, ha támadás érkezik, más részt pedig el kellett zárni az utat, amíg az erősítés megjön.  Északon a terep erre jó lehetőséget adott. A tengerparti rész, ahol át lehet kelni a Kaukázuson a legszűkebb részen alig 12 km széles. Az erődrendszer legészakibb része, a derbenti citadella ma az Oroszországhoz tartozó Dagesztán területén áll - a Világörökség része.
A rendszer bevált - az alánokat, egyéb lovas nomád népeket ez a hálózat távol tartotta Irántól. Azt azonban nem tudták megakadályozni, hogy délről az arabok megdöntsék a birodalmat. A muszlim hódítást követő zűrzavarból emelkedett ki a térségben a Sirvánsahok állama,  egy arab helytartó alapította, utódai azonban beházasodtak a régi perzsa királyi családba, és maguk is perzsák lettek. Az egyik leghosszabban uralkodó muszlim dinasztia volt 861-től egészen 1539-ig uralkodtak (sokszor persze valami nagyobb hatalom vazallusaként) azon a területen, amit ma Azerbajdzsánnak hívunk.



Az északi veszedelemtől pedig ők is féltek. Mongolok járták a sztyeppéket, és félő volt, hogy erre törnek át.  A XIII. század elején így elkezdték rohamléptekben erősíteni a várrendszert, amit még a Szászánidák hagytak rájuk. Ennek szép példányait pedig Baku közelében is láthatjuk. Az egyik vár köré már nett kis régészeti parkot is rittyentett - mi más - a Heydar Aliyev alapítvány.

  
Qala-ból Merdeken felé vettük az irányt. Itt egy régi erőd vár található. A vár, ahogy a korabeli erődök általában, egy toronyból, és a környező  védművekből áll. Ez is szépen fel van újítva - és tartozik hozzá egy nagy földalatti alagútrendszer, aminek egy része járható csak. Mindez pontosan mire szolgált, azt itt, a külcsín ellenére az egyszerű utazó aligha tudja meg. Azért egy kicsit tovább kell utazni, Mardakanba. Ott is vár egy vár.



Láthatóan hasonlít az előzőhöz, csak éppen az Aliyev alapítvány még nem újíttatta fel. Van viszont valaki, aki minden tud a várrendszerről: Valerij. (Ok, nem ez a valódi neve, de a seregben is mindenki így hívta.)  Ám, még mielőtt rátérnénk a várra, sok mindent megtudunk magáról a hely őréről: 67 éves, egy ideig a szovjet hadsereg különleges alakulatánál szolgált, ejtőernyős volt, majd hazatért Azerbajdzsánba, és történésznek tanult, ő maga is részt vett a környékbeli ásatásokon. Valerij a családjától kezdve, a testvérén át, mindenről beszélt. A várról is.



Megtudjuk, hogy Brezsnyev alatt minden sokkal jobb volt, mert akkor volt minden, itt is volt ipar, és ő is bejárhatta az egész Szovjetuniót. Most meg, és itt már azért halkabbra veszi a szót, mindenütt csak a maffia van. Mardakan viszont jó hely, még az örmények sem mentek mind el innen a háború idején, a zsidók pedig, akik kivándoroltak Izraelbe, visszajárnak, akárcsak a németek, akiket az orosz cár telepített ide.

Aztán rátérünk a várakra. I. Ahszitán sah uralkodása alatt kezdték el a rendszer újjáépítését, és fejlesztését.  A cél, ahogy korábban is, kettős volt, jelzés és védelem. Derbenttől egészen Bakuig olyan sűrűséggel épültek erődítmények, hogy mindegyikből látni lehessen a két szomszédosat. (Bár, ma már az épületek nagyrészt takarják őket, és néhányat le is romboltak, ez még ma is így van.)
A kommunikáció másik módja egy alagútrendszer volt, ami szintén végighúzódott a védelmi vonal jó részén - ezt láttuk az előző várban, és itt is. Itt persze már nem csak üzeneteket, hanem akár erősítést is lehetett küldeni, vagy éppen menekülni. Összességében több száz kilométer alagutat fúrtak.
Ha pedig már megjött a hódító, és védekezni kellett, egy-egy vár úgy volt kiképezve, hogy a környező falu lakosságát, néhány száz embert befogadhasson. A mardakani vár öt emeletén, egyenként 30-35 embert szállásoltak el. (Azóta persze Mardakan is sokszorosára nőtt. )
Régen pár km-enként voltak erődök, melyekről elláttak akár 80 km-re is. Ezekről védelmezték a partvidéket. Mára 3 maradt, és ez van a legjobb állapotban. 26 m magas. A tetejére művészet felmenni. Vezet felfelé lépcső, de se korlát, se világítás nincs. Ennek ellenére szinte mindenki feljött. Telefonokkal világítottunk, ill. néha négykézláb kellett ereszkedni, mert olyan meredek volt a lépcső. Kellett figyelni rendesen. De megérte, mert a tetejéről szép panoráma tárult elénk.



A várakban nem csak a lakosságot, hanem az élelmezésükhöz szükséges alapanyagokat is helyben tárolták, hogy egy hosszabb ostromot is képesek legyenek túlélni, nem csak kút volt mindenütt, hanem hatalmas földbe vájt hombárok is.



De akármilyen tökéletes volt is a terv, a mongolok 1235-ben feldúlták a Sirvánsahok országát. Ez azonban még nem jelentette a dinasztia végét. Az 1539-ben következett be, amikor az szafavida Perzsia magához csatolta a területet. Utoljára ők használták ezt a védelmi rendszert a XIX. sz. elején, ami akkorra, akárcsak a teljes perzsa hadsereg, reménytelenül elavult lett.  I. Sándor cár csapatai megalázó vereséget mértek a perzsákra, és ezzel meghatározták Azerbajdzsán sorsát.
Bár Iránban ezt máshogy látják, az azerik nem szomorkodtak igazán. Különösen mivel a század végére eljött az első olajkonjunktúra korszak. Ennek szép emléke lehetne - ha már Mardakanban vagyunk - az egykori olajbáró kertjéből kialakított arborétum, és maga a XIX. századi villa.

Utunk következő állomása Süvelan volt, ahol Azerbajdzsán egyik legszebb mecsete található. Mint minden mecsetbe, ide is csak mezítláb lehetett bemenni, ill. a lányok is csak csadorban. 



Bent egy mauzóleum volt, aki az azeriek egyik kiemelkedő alakja letett, mert mindenki hozzáért, aki csak tehette. 

A bejegyzés trackback címe:

https://alitraveling.blog.hu/api/trackback/id/tr826099100

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Alitraveling a Facebookon

Leírás

A blog az utazásaimról szól, ahol megfordulok a világban :)
Az utóbbi időkben ez bővül a túra beszámolókkal.  

>

Alitraveling posztjai a nagyvilágból :)

TÁMOGASD AZ OLDALT:

Google translate

Látogatóim

Flag Counter