A Selyemút mentén 1
A csoport ma reggel ketté vált. 5-en úgy döntöttek, hogy nem jönnek velünk a Kaukázus belsejébe, hanem helyette egy tengerparti 5*****-os szállodában maradnak - fürdés reményében (később kiderült, hogy itt is hasonlóan mocskos volt a tengerpart, így erre nem volt lehetőségük. Ellenben a szálloda medencéjében tudtak pihenni).

Azerbajdzsán észak-nyugati része az ország ősi, történeti emlékekben gazdag területe. A legkorábbi időkben is erre haladták már a karavánok, hogy összekössék a közép-ázsiai és a távol-keleti piacot. Ez volt a híres nemzetközi kereskedelmi út, a Selyemút kaukázusi szakasza. A térség természeti látnivalókban is bővelkedik.

Kb. fél 11 fele indultunk el. Bakut elhagyva első megállónk Maraza volt. Itt található az azeriek egyik nagy vezérének, Diri Baba mauzóleuma („Élő Nagypapa”), mely az egyik leghíresebb műemlék a környéken. Sajnos a sír ma már nincs itt, ellopták, de a helyiek ennek ellenére nagy jelentőséget tulajdonítanak a helynek. 1402-ben halt meg a nagy szufi. 



Ott jártunkkor pl. egy kettővel ezelőtti típusú Opel Astrából nem kevesebb, mint 11 ember szállt ki, és jött kegyeletét leróni. A hely egyébként egy hegyoldalba épült. 2 szintes. A mauzóleum régen a 2. emeleten volt. A helyiek feltalálták magukat: a mauzóleumnak van egy 3. emelete is, ahol a kupola van. Ide is lépcső vezet fel, és ez már egy szinten van a hegytetővel. Mivel más út nincs, így feljáróként is szolgál a hegyre.
Az eső sajnos újra eleredt. Hiába, egyre bentebb kerülünk a Kaukázusba. Gyönyörű szerpentinen haladtunk Samaha városába. Samaha korábban Azerbajdzsán fővárosa volt, és nevét már Ptolemaisz térképe is megemlíti, amikor a Kaukázusi Albánia egyik városa volt. A 12. században a pusztító földrengések miatt költöztették át a fővárost Bakuba. Azóta vesztette el a város a jelentőségét.
A Kaukázus legnagyobb mecsete található itt, a Juma mecset, mely nevét a pénteki ima napról kapta. 792-ben építették, amikor az arab kalifák központjuknak választották a várost. A különleges építészeti emléknek nincs párja a Kaukázusban. 



Belsejében egy nagy imaterem van, melyet három kis különálló része osztottak, melyeket ajtók kötnek össze. Jelenlegi formáját a 20. században nyerte el. Szerencsére Azerbajdzsánban nem olyan szigorúak a mecsetbe belépési szabályok, mint más arab országokban. 




Ennek oka, hogy a Szovjetunió alatt nem gyakorolhatták a vallást. Csak a függetlenség után vették fel újra az iszlám vallást. Néhány mecset megúszta a pusztulás is. Ezért van az, hogy itt a legtöbb nem muszlim is beléphet. (Marokkóban pl. mindösszesen 2 mecsetbe lehetett bemenni nem muszlimoknak az egész országban). A nőknek itt is kell a csador.
A város felett áll a Yeddi Gumbez temető. Jobb esetben a temetők nem szolgálnak különösebb látnivalóval. Samaha azonban különleges. Itt vannak eltemetve a régi dinasztia nagy királyai: a sirváni sahok. A Yeddi Gumbez jelentése: Hét sír, mely számot az azeriek szentnek tekintenek. Elképzelhető, hogy a szám náluk is az ősi Földanya-kultusszal függ össze. 




A királysírok közül csak három maradt meg jó állapotban. A hagyomány szerint a sírokat az ősi napimádó templom felé emelték, majd 10. században egy imahelyet biztosítottak. 1918-ban az örmények felgyújtották a helyet, de szerencsére a vastag falak túlélték a barbár pusztítást. Egy-egy kriptában 3-4 sír található. A 19. század közepéig temetkeztek ide a királyok.
Lahic felé áthaladtunk Iszmaili városán, melyben Obrusánszky Borbála szerint „nincs különleges látnivaló”, így mi se álltunk meg. :D
Utolsó állomásunk Lahic volt. Szerintem az egész út egyik legfantasztikusabb táján haladtunk el. A főúttól egy mellékút vezetett be a faluba. Eleinte még volt rajta beton, de ezt folyamatosan felváltotta a föld. A helyzetet tetőzte, hogy elkezdett szakadni az eső. Alig lehetett kilátni. Olyan útszakaszon mentünk keresztül, hol jobb oldalt több száz méter magas sziklafal, bal oldalt pedig ugyanez, csak mély szakadékban. Korlát persze sehol sem. Mindezt tetőzte, hogy egyes helyeken olyan szűk, ill. keskeny volt az út, hogy a szakadék pereme, és a kisbusz között pár centinél nem volt több. Többször meg kellett állni, mert előttünk volt kőomlás. A figyelmeztető tábla tényleg igaz. 



A másik veszélyt a vízátfolyások jelentették. A hegyről lezúduló víz irdatlan sebességgel keresztezte az utat. Sokszor mindenki a lélegzetét visszafojtotta, hogy át tudunk-e menni egy-egy helyen. A sofőrünk, akit Mr. Azernek hívtak, azonban ura volt a helyzetnek. Látszott, hogy nem először jár ezen az úton. Kb. egy óra alatt értük el Lahicot. Mivel a busz a szállásig nem tudott elmenni, Mr. Azer szerzett valahonnan egy terepjárót, és 2 körben, azzal vitt el minket az Evim Otelbe (link). A szállás ugyanolyan stílusban épült, mint maga a falú.






Lahic Azerbajdzsán egyik legkülönlegesebb faluja, mely máig megőrizte középkori értékeit és a műhelyekben még hagyományos módon folyik a munka. A faluban perzsa eredetű tat kisebbség él. A világtól elszigetelt településen a kézművesség az egész közösség számára meghatározó megélhetési lehetőséget biztosít. Minden család ért valamilyen szakmához. 



Többen vásároltak különböző réz termékeket. A perzsa várostervezés mintája épült és középkori hangulatát máig őrzi. Miután elállt az eső, felfedeztük a települést. Egy fő utcából áll. Estére vettünk sört, és helyi édességet, és jót beszélgetve ütöttük el az időt.

A bejegyzés trackback címe:

https://alitraveling.blog.hu/api/trackback/id/tr196099097

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Alitraveling a Facebookon

Leírás

A blog az utazásaimról szól, ahol megfordulok a világban :)
Az utóbbi időkben ez bővül a túra beszámolókkal.  

>

Alitraveling posztjai a nagyvilágból :)

TÁMOGASD AZ OLDALT:

Google translate

Látogatóim

Flag Counter