Meknes
Előzmény:

Rabatban kaptuk szerintem az egyik legbőségesebb reggelit. Mi szem-szájnak ingere, minden volt a terülj-terülj asztalkán. Ennek ellenére sietnünk kellett, hogy a 9:12-es vonatot elérjük. A célturizmus ugyanis Meknesben folytatódott a bőséges vendégreggeli elfogyasztása után. Kb. 20 perc volt gyalog az állomás. A jegyeket még előző nap megvettük, hogy reggel ne ezzel kelljen foglalkoznunk. Rabatnak érdekes az állomása. Ahhoz képest, hogy az ország fővárosa, mindössze két vágány van. Így egyértelmű volt, hogy „verekedni” kell a helyért, mert nem innen indul. És mire a vonat beért, elkezdett esni az eső. De mintha dézsából öntötték volna. Azalatt a pár perc alatt, amíg felszálltunk, pacará áztunk. :S Az út egyébként két és fél óra a két város között és zöldellő tájon vezetett keresztül. 




A vonaton több érdekes esemény is történt. Először is tanúi lehettünk egy kisebb fajta bunyónak. Az előzmények nem ismertek, csak annyi, hogy egyszer egy csávó feltűnt, odament egy másikhoz, aki a széken ült, és egy kis pofont adott neki. Inkább meglegyintette csak az arcát, mint rendes pofon lett volna. Erre a másik felpattant, és neki akart menni. Úgy kellett lefogni. A dolog vége az lett, hogy a kocsi előterében beszélték meg a dolgokat.
Ezek után nem sokkal a mellettünk lévő székre leült egy koma, aki angolul szólt hozzánk. Mint korábban említettem, aki angolul szólal meg, az már gyanús = le akar húzni. Társalogtunk vele, majd mondta, hogy Meknesben tud egy nagyon jó gudie-ot, aki nem drága, és segítőkész. Mivel 150 Dh volt 2 főre, így elfogadtuk. Utóbb ez ténylegesen is jó döntésnek bizonyult. Khaled – a guide –, várt minket az állomáson, majd taxival el a szállásra, ahol lecuccoltunk, és nyakunkba vettük a várost. Mára az óváros, azaz Meknes Medinája volt a program. (Másnap Volubilis és Moulay Idriss és a maradék Meknesből). Khaled tényleg lelkiismeretes volt. Megmutatta a különböző magántemetőket, bevitt pékségekbe. 





A marokkói kenyér valami nagyon finom. Nem vagyok nagy kenyeres itthon, de ennek alig lehetett ellenállni. Magában is nagyon finom volt. 10 Dh borravalóért mindent megmutattak és elmagyaráztak. A vasműhelyes is érdekes, de mivel itt nem volt aprónk; 20 Dh-t pedig nem akartunk adni, így inkább fotót sem készítettünk. Az ajtók jelentéseit is elmagyarázta. Pl. miért van 5 ágú „villám” rajtuk. Ez nem mást, mint az iszlám 5 alappirét jelenti (Megjegyzés: egy ötágú csillag látható Marokkó zászlajában is; ott is az 5 pillére utalnak ezzel).







 saháda: hitvallás.
szalát: ima. Naponta 5x.
zakát: adakozás; a szegények megsegítése.
szaum: böjt. Ramadán idején.
haddzs: zarándoklat Mekkába.

Az utolsó állomások voltak a legkellemetlenebbek. Előbb egy szőnyegárushoz mentünk be. Az eladó teával kínált minket, ami ekkor számunkra már igen kellemetlen volt, mert tudtuk, hogy nem vásárolunk, de illő lesz adni a végén valamit. Többféle szőnyeget (pl. királyi, berber, stb.) kiterítettek. Szerintem legalább vagy 15-20 félét. Miután mindet megnéztük, jött a vásárlási szándék. Volt kb. 3-4 leszerelési módunk, de ezeket kb. 5 perc alatt kilőtte.





Például:
-   nem tudjuk szállítani, mert nincs helyünk; válasz: semmi probléma, a FEDex elszállítja nekünk. Kilőve. De ha ez nem jó, olyan picire összehajtotta, hogy csak néztünk.
-   A következő: nincs készpénzünk. Válasz: elfogadunk bankkártyát is.
-   Túl nagy a szőnyeg. Válasz: nem probléma, mert mindegyiknek van kisebb változata.
-    Koliban lakunk, és nem vihetünk be más dolgot, mert fizetni kell. Válasz: szülőknek, barátoknak vehetünk nyugodtan.
Miután ezek ki lettek lőve, éreztük, hogy egyre kínosabb. Már árat is mondott. Több ezer dirhamról indult az alku, ami igazából olyan alku volt, hogy ő alkudott saját magával. A legjobb az volt, amikor az általam kinézett 16000 (€1600) Dh-s szőnyeget a felének, a felének a feléne a feléért odaadja. Végül belátta, hogy mi nem azok vagyunk, akik vásárolni fognak. Adni akartunk neki 50 Dh-t, de meglepő módon nem fogadta el.
Ezt követően a terítőket áruló boltba vitt be minket Khaled. Szegény eladót pár perc alatt lekoptattuk. Itt is ki akart teríteni többféle terítőt, meg mi egyebet. Hasonló szöveget adtunk elő, mint korábban; azzal az eltéréssel, hogy hozzátettük, hogy nincs asztalunk, csak egy kis számítógép. Erre ez is elővesz egy minit… De nem dőltünk be neki, otthagytuk. Khalednak így nem járt plusz pénz, hogy nem vásároltunk :D Ami értelmes bolt volt, az a fűszeres. Mivel a marokkói tea nagyon finom; úgyis akartunk venni, így ezt itt ejtettük meg.
Elváltak útjaink a vezetőnktől; kifizettük, és megbeszéltük, hogy holnap ¾ 10-kor találkozunk. Segít nekünk taxit szerezni Volubilisbe.
A nap hátralevő részében még egy helyi múzeumot néztünk meg, ahol Meknes helytörténetével lehetett megismerkedni. Majd a souk-ban mászkáltunk még.





Mivel még volt időnk, így kipróbáltuk, milyen is egy igazi arab Hamman, vagyis a fürdő. Érdekes. :)
Este a Riad éttermében ettünk, ahol szerencsére meg tudtuk kóstolni a marokkói bort. Sajnos az ára is azzal volt egyenlő. €15-ba került egy üveg. De hát egy iszlám országban, ahol elvileg tiltva van az alkohol, örülni kell ennek is.

Itt egy ugrás jön, mert másnap délelőtt Volubilist és Moulay Iddrist néztük meg, és utána jön időrendben a bognak ezen része. De Meknest egy bejegyzésben szeretném letudni.

Visszatértünk a két városból. A taxis sofőrünk egy kukkot nem beszélt angolul, csak franciául magyarázott valamit. Mivel ekkor mér nem tartottunk igényt Khaled szolgálatára, így le akartuk rázni. Utóbb jöttünk rá, hogy a sofőr valami olyasmit mondhatott, hogy nincs még itt Khaled, és várjuk meg. Nem volt ott; így a legjobb módszer volt, hogy lekoptassuk. Mászkáltunk a téren; alaposan megnéztük a Bab el Mansour kaput, mely Marokkó leghatalmasabb, legnagyszerűbb és legszebb kapuépítménye. A 17. században építették, és apró, sok ezer minta díszíti. 





A pillérekhez Volubilisből hozták a római kori oszlopokat. Rengeteg zománcozott csempe, fajansz, mozaikokkal és kerámiaburkolattal van tele. A kapun belépve, egy város a városban helyre jutunk. Hatalmas zöldellő tér. És kivel futunk össze egyből? Hát… nem mással, mint Khaleddal… Aki ott várt minket. :D Egyszerűen nem akartuk elhinni. Fogott nekünk egy fiákert, mint amilyenek Bécsben is vannak, és azzal jártuk körbe a várost. Hozzátette, hogy ha jól érezzük magunkat, akkor a megbeszélt 120 Dh-n felül, adhatunk még pluszban a „sofőrnek”. Beszálláskor megbeszéltük, hogy nem fogjuk jól érezni magunkat. Előbb egy piacon mentünk keresztül; majd a zsidónegyedbe értünk, mely az egyik legnagyobb Marokkóban.






Agdal 500 hektárnyi narancs- olaj- és citromfa-liget, amelyben még az Almohád-kori, az öntözést és a király kényelmét szolgáló hatalmas vízmedence áll. A vízmedencék jelentőségéről sokat tudott a berber uralkodó, Iszmáil is, aki a 11. században alapított Meknesből olyan várost varázsolt, mely a világörökség részévé vált. Muláj Iszmáil víztározója, vízemelője és gabonasilója, magtára és lovardája részben megmaradt. Ezeket mi is megnéztük. 




A Heri gabonatároló belül hosszan elnyúló, boltozatokkal lefedett, hatalmas magtár. Mérete miatt is figyelemreméltó. A Dar El Ma vízkezelő épület egyik boltozatos helységében olyan vízkiemelő kerék is megmaradt, melyet egykor teve hajtott. Innen lovas kocsival Moulay Ismail mauzóleumát akartuk megnézni, de pechünkre sajnos zárva volt. A Királyi Palota szomszédságában vezetett tovább az utunk. 





Utolsó állomásunk a Koubbat as-Sufara’ volt, ahol Moulay Idriss az un. „Fekete Seregét” szervezte. 16000 fős serege volt, melyet a Szaharában toborzott össze, és hozta be a városba. Az Koubbat-ban fogadta annak idején Moulay Idriss a külföldi követeket. Díszes, oszlopcsarnok, melyben középen áll egy felirat: „Al aisszo’lillah”, azaz Dicsőség Istennek. A pavilon udvari sétánya alatti tömlöcben tartották fogva egykor a rabokat.





Ezzel véget ért meknesi körutunk. Visszatértünk a térre, ahol kifizettük a pénzt. Khalednak mi ekkor nem akartunk már adni, mert úgy voltunk vele, hogy ma nem vezetett, így minek? Hát… ő nem így gondolta :D Volt a zsebünkben összesen 26 Dh apró, azt a kezébe nyomtuk. Látszott, hogy nem volt megelégedve vele… többet várt. Még mielőtt elindultunk volna, megkérdeztük, hogy hol lehet tevehúst enni. Mindenkép szerettem volna megkóstolni, de korábban nem adatott meg. Először ő sem tudta. Majd miután otthagytuk, 2 percen belül utánunk jött, és mondta, hogy eszébe jutott egy hely, ahol szolgálnak fel. Ha gondoljuk, odavezet minket. Nem éltünk vele. Ezek után nem is hittünk volna neki, hogy az teve lesz-e amit kapunk. Mivel nem tudjuk milyen a teve, így bármit kihozhattak volna annak.
A nap hátralevő részét előbb egy kávézóban töltöttük, ahonnan csodás kilátás nyílt a Bab el Mansour kapura.
Este a téren vacsora, egy helyi főzdénél. Guszta volt ez is, mint mindegyik.

A szállásról pár szót. Egy Riadban laktunk, ami tipikus régi arisztokráciai, előkelő marokkói lakások voltak régen. Az összes szllás közül magasan ez volt a legjobb. Riad D’Or volt a miénk neve és a medina szélén helyezkedett el. Többféle szoba közül lehet válogatni, melyek egy-egy korról vannak elnevezve. És az adott kornak megfelelően berendezve az adott szoba. A miénk az Almoravide szoba, de inkább lakosztály volt. A szoba egy hatalmas előtérből nyílt. Érdekes, hogy zár nem volt az ajtón. Ellenben nem is lehetett csak úgy bemenni; csak csengetésre – a szállóba. Megérkezéskor még várnunk kellett egy kicsit, így addig a teraszon kaptunk egy welcome teát. Már az odafelé vezető út is labirintus volt. Össze-vissza, fel-le kacskaringóztunk. Ennek az lett a következménye, hogy visszafelé sikeresen eltévedtünk a Riadban… :D Valahogy az étteremben lyukadtunk ki. Nem tudjuk, hogy hogyan. Az volt a szerencsénk, hogy nyílt az ajtó, és így kiengedtek minket. A szobánk is eszméletlen szép volt. Már a belépés is korhű volt. Az ajtónak volt egy nagyobb része, amit csak akkor nyitnak ki, ha visznek be valamit; amúgy csak a kisebbet használják, ami akkora, hogy egy átlagos ember nem fér be rajta. Ennek oka, hogy régen csak úgy lehetett belépni, hogy a fejet le kell hajtani, így megtisztelve a helyieket. Ezt a hagyományt követte a mi szobánk ajtaja is. Hatalmas mennyezet volt. Az ágy mögött egy kanapé, és mellette egy másik oldalsó pihenő is volt. A legmeglepőbb a fürdőszoba volt. Több kanyart kellett megtenni – a szobán belül –, hogy odajussunk. És mikor elértük, jött a még nagyobb meglepetés. A zuhanyzó nem egy átlagos zuhany volt. Jobban hasonlított egy medencéhez. Le kellett menni egy „mederbe”, és úgy lehetett zuhanyozni. Érdekes volt mindenestre. Éjszakára a lámpákat égve hagytuk, hogy ne menjünk neki semminek sem. 








Képek:



A bejegyzés trackback címe:

https://alitraveling.blog.hu/api/trackback/id/tr506099108

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Alitraveling a Facebookon

Leírás

A blog az utazásaimról szól, ahol megfordulok a világban :)
Az utóbbi időkben ez bővül a túra beszámolókkal.  

>

Alitraveling posztjai a nagyvilágból :)

TÁMOGASD AZ OLDALT:

Google translate

Látogatóim

Flag Counter