Bukarest - Moldova - PMR
Az idei év egyik legkülönlegesebb útjára készültem. A blogbejegyzés abból a szempontból különös lesz, hogy több részre kell szednem. Öt országot, és két speciális területet érintettem. Az öt ország: Románia, Moldova, Ukrajna, Fehéroroszország (Belarusz), és Lengyelország. A két speciális terület: Dnyeszper Menti Köztársaság és Csernobil. 

Előzmények:
Az, hogy el kellene menni belaruszba, az utolsó európai diktatórikus országba, már tavaly nyáron felvetődött bennem, mikor Vilniusba utaztam. De későn jutott eszembe, és vízumot már nem tudtam volna intézni. (Szigorú vízum szabályok vannak). Egyik ismerősöm pedzegette a Krím-félszigetet, hogy milyen szép. Ez megfogott, és utána olvastam. Sajnos Magyarországról közvetlenül sehogy sem lehet a félszigetre eljutni, így jött a kutakodás, hogyan is lehetne. Moldovából láttam, hogy el lehet könnyen jutni Odesszába, onnan meg már megy vonat Simferopolba. Moldovát is nézegettem már korábban, hogy el kéne menni, mert érdekes ország, főleg a szakadár területe miatt, így adta magát, hogy a kettőt összevonjam. Bukarestből tudtam, hogy naponta megy vonat, és nagy szerencsémre a WizzAir beindította időközben a Budapest – Bukarest járatát, így olcsón eljutottam a román fővárosba. Ez a része pipa lett. Simferopolból Kijevbe a Wizz ukrán leányvállalata üzemeltet járatot, így pár ezer forintért vettem rá jegyet. Tavasszal hallottam, hogy a foci EB miatt újra megnyitják Csernobilt, ahova Kijevből szerveznek utakat, így befizettem egy egy napos katasztrófatúrára. Kijevből már busszal mentem Minszkbe. Az Ecolines éjszakai járata biztosította az utat. Minszkből kellett hazafelé nézni valami járatot, mivel közvetlen légi összeköttetés nincs a magyar fővárossal, így körbe néztem, hogy milyen lehetőségeim vannak. A Lufthansa és az Austria több száz €-ba került volna. Közben ráakadtam a Belavia (belarusz légitársaság) varsói járatára. Varsóból pedig szintén a Wizz-zel haza tudtam jönni.
Június elején az 1000út utazási irodában elintéztem a vízumot. Egyénileg nem akartam próbálkozni a követségen. Egyszerűbb volt most így. Potom egy hét és 35.000 Ft-ért beragasztották az útlevelembe. Kötöttem még biztosítást, de azzal tisztában voltam, hogy belaruszban egyetlen magyar biztosító kötvényét sem fogják elfogadni, annak ellenére, hogy kaptam egy orosz nyelvű igazolást, hogy teljes körű az enyém (utóbb ez igaznak is bizonyult, de erről majd később).
Amit még tudni kell, hogy a vizsgák miatt 3 indulási időpontot határoztam meg: július 2-4-6. Mindhárom időpontra volt jegyem Bukarestbe. De egy jegy 1990 Ft volt, így összesen került a 3 5970 Ft-ba. Attól függött az indulás, hogy hogy fejezem be a vizsgákat. Mindhárom időpontra voltak alternatívák. Sajnos elcsúsztam, így csak 6-án tudtam elindulni, ami Moldova rovására ment. Mivel voltak fix időpontok, így Moldovát kellett lecsökkenteni. De így is sikerült megnézni a legfontosabb dolgokat. Így jutunk el az út első két állomásához: Bukaresthez és Chisinauhoz, avagy magyarul Kisinyovhoz.
Bukarest
Bukarestbe érdekesen jutottam el. Mivel fél 3-kor még vizsgáztam, így neccesen, de sikerült elérnem a fél 4-es IC-t a reptér felé. A fél 5-ös is elég lett volna, de ismerve a MÁV-ot, hogy képes késni, így nem mertem megkockáztatni. Utóbb bőven elegendő lett volna az eggyel később is, mert a gép 50 percet késett. 21 óra helyett 21:50-kor szállt fel a gép, amiből fél óra a végére is megmaradt. Busszal könnyen be lehetett jutni a városba, és a megállótól a lefoglalt hostel alig pár percnyire volt. Az első sokk a szállások terén rögtön itt ért. A hostelworld.com-on lefoglalt szállásom ellenére nem volt helyem. Fullon volt a hostel… A helyzetet nem értettem, hogy hogy fordulhatott elő, hiszen a világ több pontján foglaltam ezen keresztül már és még sose volt semmi probléma. Annyit elértem, hogy ugyanolyan áron szerzett egy másik szállást, és hogy ne kapjon negatív kritikát, kifizettettem velük a taxi költséget. A szállás több ágyas volt, de célnak megfelelt, mivel már fél 3 volt, mire ágyba keveredtem.

Reggel kipihentem keltem, hiszen volt időm. A vonatom este 7-kor indult Kisinyovba, így a legfontosabb feladat az volt, hogy megvegyem a jegyet minél hamarabb. Ezután szabadon mászkálhattam a városban.
A városról: előzetesen is sejtettem, de utóbb be is igazolódott, hogy Bukarest nem tartozik a világ legszebb fővárosai közé. A Parlament épülete valóban lenyűgöző, de pechemre a nyári szünet alatt zára van, így nem látogatható a belseje. A feltűnő és impozáns épületet Románia Ceausescu rezsimje alatt építette, és még mindig nincs készen. A Guinness Rekordok könyvében a világ legnagyobb, legdrágább és legnehezebb polgári igazgatású épületeként tartják számon. Ma a parlament mindkét kamarája itt ülésezik. A majdnem teljes egészében román alapanyagokból épült parlament azért nincs még készen, mert a luxusötletek megvalósítására nincs elég pénz.
Szétnéztem a Belvárosban, de hogy őszinte legyek nem voltam oda. Minden baromi koszos, lepukkant, az utca tele van szeméttel, mocsokkal, kóbor kutyával, szipus gyerekekkel (most ott nem a teknokol, hanem az Eurolakk a divat).
Az elég hamar kiderült, hogy itt közlekedni életveszély, semmilyen elsőbbséget nem adnak meg a gyalogosnak, baromi nagy dugók vannak, a felszíni tömegközlekedés nem ajánlott, inkább metró meg séta. Amúgy az is fura, hogy az emberek milyen tirpákok, nagyon kevés kedves személyiséggel találkoztam, mindenki olyan kelletlen, lökdösődős idióta (éjjel meg dudálnak a járókelőre agyba-főbe).
Délután még megnéztem a Károly Parkot, amit I. Károlyról neveztek el, és Bukarest legszebb és legbiztonságosabb városi parkja. A látogatók nemcsak a környezet, hanem az itt található műemlékek miatt is érdeklődnek a park iránt. Az Ismeretlen Katona Sírját, valamint a legjelentősebb kommunista vezetők mauzóleumát is itt találjuk. Az éjszaka fényeiben is érdemes megcsodálni, többi látnivalójával együtt (Óriások Szobra, a Cantacuzino Forrás, és a Szűz Forrás). A Királyi Palotát a 19. században építették és eredetileg Ghica hercegnő, Stirbei és Alexandru Ioan Cuza palotája volt; most pedig a Nemzeti Galériának ad otthont. Három hatalmas galériája a középkori és modern román művészetet, valamint nemzetközi műremekeket mutat be a királyi család gyűjteményében. Időhiány miatt nem volt kedvem bemenni, helyette inkább visszamentem a hostelbe, és a szálláson pihentem. Tudtam, hogy hosszú út vár rám.

Képek Bukarestről:


Kisinyov, Moldova
Kisinyov pályaudvara szépen fel van újítva, viszont a város méretéhez képest (kb. ugyanakkora, mint Lvov, vagy Zágráb) elég kihalt volt, látszott, hogy itt a vasúti közlekedés csak másodlagos a közúti mellet (legalábbis a személyszállításban). Annak ellenére azonban, hogy Kisinyovban naponta mindössze 16 vonat van különböző célállomásokra, mégis külön állomás van az „elővárosi” (gyakorlatban szinte az összes belföldi vonat elővárosinak számít) vonatoknak 2 vágánnyal kb. 300m-re a főpályaudvartól, ahol szintén 4 vágány áll rendelkezésre a távolsági (gyakorlatilag nemzetközi) forgalom számára. Érkezésünk után pénzt váltottam, és elindultam a hostel felé. A város központjától 15 perc sétára lévő Hostel Chisinau-ban szálltam meg. Utóbb kiderült, hogy trolival alig 3 megálló a központ, de ezt akkor még nem tudtam. Ráadásul a közlekedés baromi olcsó. Egy jegy 2 lei (kb. 40 Ft), amit a trolin lévő „kalauz” néninek kell mindig fizetni. A szállás közel van egy bevásárló központhoz, így az étkezéseket ott mg tudtam oldani.
A szállás elfoglalása után visszamentem a vasúthoz, megvenni a jegyem Odesszába. A szálláson ajánlották, hogy érdemes előre, mert néha elfogy rá a jegy (napi egy járat megy). Nincs első vagy másod osztály, így egy jegy 113 lei-be került (kb. 2200 Ft). Így már nyugodtabban mertem sétálni. A sétát a Stefan cel Mare sugárúton kezdtem, ahol az első jelentősebb szebb épületek sorakoznak. Itt található a Moldáv Tudományos Akadémia székháza és a város egyik legpatinásabb épülete, a Hotel Chisinau. Sajnos nekem a költségvetés nem engedte meg, hogy ilyenben aludjak. Az út nagyon szép, tágas, és bár forgalmas útról van szó, a széles járda, és az árnyat adó fák miatt kellemes sétákat lehet rajta tenni. Ezt a helyiek ki is használják, az utcán rengetegen sétálnak, egymást érik az üzletek, igazi pezsgő sétálóutca hangulata van az útnak. Ha Budapesten ilyen lenne a Rákóczi út, és nem olyan, mint egy belvárosi autópálya, valószínűleg nem lenne minden második üzlet zárva.
Az út során megtekintettem az Operát, mely ránézésre a 60-70-es években épülhetett. Az épület szép példája a kor építészetének. A szomszédban található az elnöki palota, mely a 80-as évek végén készült el. Egy modern toronyházról van szó, elnöki hivatalnak kicsit érdekes, bár mindenképpen tekintélyparancsoló épület. Ezekkel az intézményekkel szemben található a moldáv parlament nyitott könyv alakú épülete. Tovább haladva az elnöki palota szomszédságában egy másik modernebb 80-as évekbeli épület több minisztériumnak ad helyet. Az úton tovább haladva több kicsi, egy- vagy kétszintes szép régi ház található. az egyik ilyenben működik Magyarország nagykövetsége. A sugárút utolsó szakaszát már érdektelen, jellegtelen épületek alkotják, végül az út egy nagy körforgalomban végződik.
Az út közepén található nagyjából Kisinyov két legjellegzetesebb épülete: a „Krisztus születése” templom (gyakorlatilag Kisinyov főtemploma), valamint vele szemben egy diadalív, az út túloldalán pedig a Kormányzó épülete. Igazi régi szovjet mintadarabról van szó.
Innen a Puskin házhoz vezetett az utam. Sokan nem tudják szerintem, de Alexandr Szergejevics Puskin a száműzetésének első három évét Kisinyovban töltötte. Itt kezdte el írni az egyik leghíresebb művét, az Anyegint. Az épület a központtól kicsit kintebb esik, így beletelt egy kis időbe míg kigyalogoltam; de megérte. Látni az Anyegin első eredeti kéziratát, felért mindennel.
Egy jót vacsorázva tértem vissza a hostelba, ahol a többi utazóval egyeztetve arra jutottunk, hogy másnap együtt keressük fel a Dnyeszpermenti Moldáv Köztársaságot.

Képek Kisinyovról:


Dnyeszpermenti Moldáv Köztársaság (az el nem ismert „ország”)
Az orosz névből röviden: (ПриднестровскаяМолдавская Республика - ПМР) PMR, sokszor hívják még tévesen Transznisztriának. Ez az „ország” 1990-ben nyilvánította ki a függetlenségét, akkor még csak a Szovjetunió 16. tagköztársaságának akarták elfogadtatni magukat, azonban mivel Moszkvában ezt a lépést nem ismerték el, úgy döntöttek, hogy teljesen független országot alapítanak. Ennek oka az volt, hogy a Szovjetunió széthullásakor nem lehetett tudni, hogy Moldova csatlakozik-e Romániához. Mivel a dnyesztermenti iparilag fejlett övezetben az ország többi részénél jóval nagyobb arányban éltek oroszok és ukránok (egyébként akkor is, és ma is nagyjából a lakosság 1/3-a orosz, 1/3-a ukrán és 1/3-a moldáv), így bennük kialakult a román uralomtól való félelem. 


Aztán a frissen létrejött szakadár országot 1992-ben megtámadta Moldova, ám mivel a területen állomásozott a szovjet/orosz 14. hadsereg, így Moldovának esélye sem volt a győzelemre. Egyébként ez a mai napig a területen állomásozó, hivatalosan békefenntartó feladatokat ellátó alakulat az, ami biztosítja a terület de facto függetlenségét. Végül egy olyan megállapodást írtak alá, melynek értelmében Moldova ugyan nem ismeri el az ország függetlenségét, de minden beleszólásról a terület belügyeibe lemondott. Az országot azóta is csak 3 ország ismerte el, ezek is ráadásul mind olyan országok, melyek nemzetközi elismertsége, szinte nulla, névleg: Abházia, Dél-Oszétia és a Hegyi-Karabah Köztársaságok. A kis köztársaság egyik legnagyobb zsarolási potenciálja az áram. Mivel területén található Európa egyik legnagyobb teljesítményű hőerőműve (a Dnyesztrovszki Hőerőmű), valamint egy kisebb vízerőmű, így egész Moldovát, és Ukrajna Odessza-megyéjét is innen látják el árammal. Így akármelyik szomszéd is „pattog”, ők nemes egyszerűséggel lekapcsolják az áramot az adott terület irányába. Az ország területének nagy részét Moldovának a Dnyeszter és Ukrajna közötti területe alkotja, de hozzátartozik még 5 falu, és a 90,000 lakosú Bender (mold.: Tighina) a Dnyeszter túlpartján is. A terület meglehetősen érdekes alakú, észak-déli kiterjedése nagyjából 250km, míg legnagyobb kelet-nyugati kiterjedése alig 40km (ez egyébként pont Bendernél van), de van olyan rész is, ahol mindössze 1 km széles sávot uralnak.
Ide mentünk mi 5-en, két spanyol srác, egy ausztrál, egy angol és én. Szerencsénkre az angol tudott oroszul, így könnyebben ment a kommunikáció. Busszal akartunk kimenni, de a busz pályaudvaron felajánlotta az egyik iránytaxis, hogy elvisz minket. A busz 20 lei-be, egy 50-be került, de kb. fél órát nyertünk vele. Nem nagy összeg, így belementünk. A határon vízum igényló-lapot kellett kitölteni, aminek az egyik felét elvették akkor, míg a másikat kifelé jövet. Lepecsételték, és már szabad is volt az út PMR-be. Bender az első nagyobb város, de egy váron kívül semmi látnivaló sincs, ami amúgy sem látogatható, mert katonai bázisként működik. Tiraspol innen kb. 20 km-re van, de már útközben bepillantást nyertünk abba, hogy ez egy teljesen más világ. Közben láttuk a stadiont, a Serif szupermarketet, ami minden egy kézben van.
A Serif a helyi elnök, Igor Szmirnov cége (egyébként az „ország” függetlensége óta ő az elnök), és az országban rengeteg minden az ő kezében van. Egy rövid felsorolás arról, hogy miket üzemeltetnek (a lista nem teljes): szupermarket-hálózat, benzinkút-hálózat, Mercedes-kereskedés és szerviz, likőrgyár, hotelek, újságok, rádió- és tévéadók, egy sportkomplexum, és focirajongóknak talán ismerős lesz, az FC Serif Tiraspol is az ő kezében van (legfrissebb hír a blog írásakor – 2012. július 27. –m hogy az FC Tiraspol bejutott a labdarugó Bajnokok Ligájának a 3. körébe).
Az iránytaxiból kiszállva Tiraspol központjában a Szuvorov tér felé vettük az irányt, mivel itt van a legtöbb látnivaló. A téren található Szuvorov tábornok lovas szobra, ő alapította Tiraspolt. Szintén a téren áll a PMR parlamentje (más néven államtanács), előtte egy hatalmas márvány Lenin szobor áll. A tér másik, Dnyeszter felőli oldalán található a Moldova ellen vívott háborúban Elesettek emlékhelye. Innen néhány méterre található a Dnyeszter felett átívelő gyaloghíd. Itt a Dnyeszter túlsó oldalát is a PMR ellenőrzi 3 falu erejéig, így a folyó túlpartján található Tiraspol strandja, ahol a helyiek fürdőznek a melegebb napokon. Mikor itt jártunk, igen nagy volt a hőség, így sokan fürödtek. A hídról szép kilátás nyílik a Dnyeszter kanyarjára. A strandon nem fürödtünk, mert nem készültünk rá, így nem volt nálunk fürdőruha. A hídról lejőve jobbra fordultunk, és tovább indultunk az Október 25. utcán. Rövid séta után elhaladtunk Abházia és Dél-Oszétia közös nagykövetsége előtt, ilyet sem látni mindenhol. Nem messze innen a PMR központi bankja, majd a városháza következett. Innen Karl Marx utcán felmentünk a Karl Liebknecht utcára, ahol a Kvint likőrgyára található. Az ország legfontosabb exporttermékei készülnek itt, nem csoda, hogy a helyi 5 rubeles hátán is ennek az épületnek a képe van. A minőségi konyakok és vodkák, melyeket itt előállítanak nagyon népszerűek Ukrajnában és Moldovában, de a Szovjetunió többi egykori tagországában is kaphatóak a Kvint termékei. A konyakjuk tényleg kiváló, a legjobb francia konyakokkal is simán felveszi a versenyt, az ára pedig teljesen baráti. Sajnos nyugat-Európában tudtommal nem kapható. Innen tovább sétáltunk a Kultúra Parkig. Az úton mindenfele hazafias propagandára figyelhet fel az ember. Sok helyen az óriásplakátokon nem reklámok, hanem az ország zászlaja, címere, vagy épp az elnök látható. Sok helyütt látható a „Köztársaság Lesz!” felirat, mely gondolom az ország nemzetközi elismertségének előrehaladását hivatott érzékeltetni. Láttunk olyan trolibuszt is, amelyik az ország zászlajának (mely egyébként megegyezik a Moldáv SZSZK zászlajával) színeiben pompázott, az oldalán pedig a „A Dnyesztermente 22 éves” felirat volt olvasható.
Az egyik legszebb épület a városban itt is a színház. Nem szocialista stílusban épült, hanem még a korábbi, 19. századi stílust képviseli. (Igaz, 1995-ben építették, de akkor is szép). Beültünk az egyetlen étterembe ebédelni, majd innen már csak a vasúthoz mentünk vissza. A buszok innen indulnak Kisinyovba. Vasút nincs, vagyis csak az az egy, ami Odesszából jön valamikor. Itt történt még egy érdekes eset, miszerint az ausztrál srácot lekapcsolták. Először nem értettük, hogy mit csinál, azt láttuk, hogy két rendőr elővezeti. Az angol ment fordítani, majd kb. 10 perc után előkerült. Mint kiderült a köztári parkot szerette volna wc-zési lehetőségként használni, amikor rajta kapták. 20 rubellel megúszta a büntetést.
A busz kb. egy óra alatt ért vissza, de azért nem volt ilyen egyszerű. A határon „elkaptak” minket azzal, hogy a pecsét nem a megfelelő helyen van. Mivel tudtuk, hogy csak lehúzásról van szó, így kiperkáltuk a fejenkénti 50 lei-t. PMR rubellunk már nem volt, mivel azt mind elköltöttük, mert a világon sehol se ismerik el, ne maradjon rajtunk, így moldáv lei-ben fizettük ki a „büntetést”.
Mivel busszal mentünk, szerencsénkre nem kellett elmenni a főpályaudavrig, mert a busz a hostel előtt nem sokkal megállt.
Este hulla fáradtan dőltem be az ágyba. Másnap korán kellett kelni, mert 7:30-ra az állomáson kellett lennem, mert indult a vonat Odesszába. 


Képek PMR-ről:

A bejegyzés trackback címe:

https://alitraveling.blog.hu/api/trackback/id/tr926099119

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Alitraveling a Facebookon

Leírás

A blog az utazásaimról szól, ahol megfordulok a világban :)
Az utóbbi időkben ez bővül a túra beszámolókkal.  

>

Alitraveling posztjai a nagyvilágból :)

TÁMOGASD AZ OLDALT:

Google translate

Látogatóim

Flag Counter