Bologna-Málta-Amszterdam - 1. rész
Január közepén döntöttem el, hogy ha már nem tudok elmenni Moszkvába, akkor helyette pótoljam magam egy másik úttal. A hasonlóság annyi, hogy mindkettő neve M-mel kezdődik, de amúgy semmi más: Málta lett a célpont. Régóta érdekelt már ez a csöppnyi kis ország, de a szervezett utak drágák voltak, így egyénileg kellett nézni jegyeket. Budapestről ide sincs közvetlen járat, így mind oda, mind visszafelé kellett egy európai átszállás. Odafelé ez Forlira esett, ami 60 km-re van Bolognától, ahonnan a RyanAir ment Máltára. Árban pedig a "béka segge alatt voltak" a jegyek (€5 BUD-Forli, €7 Bol-Málta). Visszafelé Eindhovenre esett a választás. Hollandiában még nem jártam, így visszaút során itt eltöltöttem pár napot. Ez a két jegy már "drágább" volt: Málta - Eindhoven €22, míg onnan Budapest 15-be fájt. Ekkor még jó ötletnek tűnt, hogy a Forliból Bologna felé tartó vonatot elérjem - az utolsót -, de utóbb sajnos többek javaslatára már nem mertem bevállalni. Így indulás előtt pár nappal vettem egy vonatjegyet €60-ért, ami Budapestről Bolognába vitt el egy bécsi átszállással. Kb. ennyit az előzményekről. Még annyit, hogy a blogot 2 részre szedem. Az elsőben - ebben - Bolognáról és környékéről (Modena és Maranello), valamint Máltáról lesz szó, míg a másodikban Hollandiáról (Eindhoven és Amszterdam). 

útvonal
Kezdjünk is bele. A vonatút eseménytelenül eltelt. Hajnali 4:48-kor pontosan érkezett a vonat Bologna Centralra. Mivel egy teljes napom volt, így úgy döntöttem már korábban, hogy Maranello felé veszem az irányt. Annak idején Pisából is szerettem volna ide eljutni, de onnan bonyolult lett volna (csak több átszállással lehetett: Pisa-Firenze-Bologna-Modena-Maranello, és ugyanígy vissza). 
A legendás Enzo Ferrari ugyan 1988-ban meghalt, de maranellói gyára továbbra is készíti verhetetlen verseny- és sportautóit, ami nekünk "halandó" embereknek elérhetetlen kategória :( A múzeumban ki vannak állítva különböző Ferrari csodák, F1-es relikviák és azok a Formula 1-es autók, melyekkel világbajnokságot nyertek az 1950-es évektől kezdve Kimmi Raikönnen 2007-es VB címéig. 



A múzeum után tesztvezetésre lehetett jelentkezni. Többféle modell közül választhattam; én pedig a kiállítottakból a legerősebbet vittem el egy fél órás körre. Egy Ferrari F430 Scuderia-t. Hát... felejthetetlen élmény volt. (Ezt vezettem).

Ferrari F430 Scuderiában
I
Itt pedig a videó látható róla:




Maranellóból Modenába mentem vissza. Vasárnap révén qva sokat kellett várni a buszra. Nem nagy távolságról van szó, de a 17 km-t várakozással együtt másfél óra alatt sikerült megtenni. Nah mindegy. Legalább visszaértem. Modena egy nagyon szép - tipikusan középkori jellegű - olasz város. Van egy főtere, több régi temploma, és hangulatos sétálóutcák. Eltöltöttem pár órát itt is, többek között azért, mert nemrég adták át Enzo Ferrari modenai műhelyét felújítva; innen indult kezdetben a gyár. Építettek mellé egy hatalmas üvegépületet, amelyben szintén rengeteg régi és új Ferrarit állítottak ki.

Enzo Ferrari látogatóközpont
Az éjszakát a Bologna repterén töltöttem. több okból is: egyrészt mert CouchSurfinget nem sikerült találni, ennek hiányában pedig a legolcsóbb szállás is €30-40, amit én sajnáltam érte. Másrészt pedig a gép reggel 7-kor indult, így túl sokat úgy sem aludtam volna. 9-re mentem ki, kerestem egy széket, majd a táskámat párnaként használva elaludtam. Kb. 4-ig sikerült is aludni.

1. nap
A gép pontosan indult Málta szigetére. Érdekes volt azonban, hogy csokkoláskor a kiszolgáló személyzet tagjai az előző járatnál mindenki táskáját megnézték, hogy belemegy-e a méretbe, vagy sem, ill. a súlyt is, míg a miénket a "kutya se nézte" - az enyémmel nem lett volna gond.
Derűs, 26 fokos jó időben érkeztem meg a szigetre. Rövid papír munka után felvettem az autót, amit még itthon korábban kifizettem (8250 Ft/4 nap) + a helyszínen vettem 22 euróért egy extra biztosítást. De így több szár € kauciót nem kellett fizetnem. Egy Peugeot 107-es volt a választott modell. Az első sokkok ekkor jöttek: ugyanis Málta egyik brit hagyománya, hogy bal oldalon vezetnek, jobb kormányos autókat. Ez is ilyen volt. Minden fordítva működik, mint nálunk, amit az elején piszok nehéz volt megszokni. A nap végére azonban belejöttem. A GPS-t beállítottam, így jöhetett az első-két állomás: a Hypogeum és a Tarxien templomok. A Hypogeum-mal megjártam: későn olvastam, hogy hónapokkal előre kellett volna jegyet vennem, mert csak napi 80 ember mehet be; óránként 10. Próba-szerencse alapon odamentem, hátha a 4 nap alatt, amíg ott vagyok, sikerül bejutni valamelyik csoportba. Ugyanis a 12 és a 16 órásira nem lehet előre jegyet venni. Kis keresgélés után találtak nekem egy időpontot szerda 15 órára. Tükéletes :) Egyből elfogadtam. Innen gyalog átsétáltam a pár száz méterrel odébb lévő Tarxien templomokhozKr.e.3500-2500 között épült a ma már pusztán romjaiban látható négy egymáshoz lazán kapcsolódó egykori szenthely. Kr. e. 2000 után a Tarxieni Temető Nép vette birtokba, akik halottaikat e területen hamvasztották el az urnatemetés előtt. 




Magna Mater
Szobormaradványok, állat- és növénymotívumos domborművek, spirális és hullámmintás oltárok utalnak a korabeli templomépítők életére. A templom és az urnatemető a korszak építészetének csúcsát jelentette, ahol a lapos kőtömbök szinte hézagmentesen illeszkednek egymáshoz. Bejáratát egy 3m magas asszony, a Magna Mater őrizte, ma csupán a szobor szoknyája és vastag lábai látszanak 1m magasságig. A kultikus hely főleg állat és italáldozatok színtere volt, melyet a kőedények és a számtalan áldozati oltár bizonyít. 
Tarxienből még megnéztem egy közelben lévő kínai parkot, majd az utam Zabbar városába vezetett, ahol egy hatalmas és díszes templom található: a Kegyelmes Miasszonyunk-templom. Sajnos ottjártamkor nem volt nyitva. A szomszédságában található a Hompesch-boltozat, mely arról nevezetes, hogy ez az utolsó olyan műemlék, amelyet a lovagok építettek. Egy körforgalom közepén található. 

Kegyelmes Miasszonyunk-templom 

Hompesch-boltozat
Innen Marsaskala egyik fő nevezetességét, a közelben lévő St. Thomas Tower-t néztem meg, ami ma báként funkcionál.. 
Birzebbuga előtt másfél km-rel található Málta történetének legérdekesebb archeológiai lelete, Ghar Dalam, a „sötétség barlangja”.  A 145m hosszú és 7m széles - melyből 80m látogatható - korallmészkőbarlang különböző korú rétegződéseiből emberi és állati csontok, fosszíliák, kövületek kerültek a bejáratnál lévő különleges csontmúzeumba. 



A legmélyebb rétegben medve-, róka-, szarvas-, víziló-, vízimadár-, farkas-, sőt törpeelefántcsont-fosszíliák emlékeztetnek arra az ősrégi időre (kb. 250000-300000 éve), midőn Málta összeköttetésben állt a ma már különálló Szicíliával, illetve Afrikához egy földnyelvvel csatlakozott. A kb. 18000 éves középső rétegben talált cserépedények minden bizonnyal az i. e. 5.- 6. évezredből származnak. A 10000 éves felső réteg emberi csontjai, a föníciai időkre vezethetők vissza. 
A Kék Barlang, vagy ahogy a helyiek mondják, a Blue Grotto innen már nincs messze. Málta egyik legfőbb látványossága ez a barlang, amelyet én csak felülről tudtam megcsodálni, mert a viharos tenger miatt a csónakok nem vállalták az utat. Így is meseszép. 

Blue Grotto; háttérben Filfla szigete
A BG-tól néhány km-re érhető el Málta egyik legfőbb megalitikus emléke: a Hagar Qim és a Mnajdra-templomok. A két templomkomplexum a tengerre néző csodálatos sziklákra épült. A templomok a Kr.e. 3000-2500 években, az un. Tarxien korszakban épültek. Hagar Qim jelentése "álló kövek". Megviselték az időjárás viszontagságai a több ezer éves mészkő köveket, de még mindig állnak. A leghatalmasabb a 7x3 méteres, amit a világon a leghatalmasabb, amit megalitikus templomban találtak. 


A Mnajdra-templomok pár száz méterre, egy kiépített úton érthetők el. Itt három templomot építettek egybe. 
Mnadjra felülről (Forrás: internet)
Mnadjra-templomok
A nap a végére közeledett, mire ezekkel végeztem, így utam a szállás felé vezetett, ami a sziget túlsó felén, St. Pal's Bay-en volt. Ennek a nevezetessége, hogy a monda szerint i.u-n 60-ban Szent Pál itt szenvedett hajótörést. Útközben még útba ejtettem több kisebb települést. A szálláson még megkóstoltam egy helyi bort. bár hogy őszinte legyek, nekem annyira nem jött be a vörös boruk, pedig azokat szeretem jobban. 

2. nap 
Az öbölben reggel szétnéztem, mert előző este olyan szél fújt, hogy nem sok kedvem volt mászkálni. Nem utolsó sorban pedig hulla fáradt is voltam, mert előző két napban nem sokat aludtam. Az első állomásom a Selmun-palota volt, ami egy hegytetőn található. Csodás panoráma nyílt innen a környékre. 

Selmun palota
Mellieha innen már nincs messze - igaz egész Máltán nincsenek távolságok olyan pici a sziget. A város jelentése "sóakna". A lépcsős főutcát számos üzlet, bár, és étterem tarkítja, amelyeket sokan látogatnak. A város fő attrakciója a Győzedelmes Miasszonyunk-templom: nagy és díszes templom a hegycsúcsról őrködik a város felett. Alatta egy Madonna barlang található egy Szűz Mária festett freskóval. 

Mellieha - Győzedelmes Miasszonyunk-templom
A Vörös erőd a Marfa-hegyvonulaton áll és a kalózok elleni védekezés jegyében épült a 17. században Lascaris nagymester által. Mára eléggé kopott és viharvert lett. 

Vörös erőd

kilátás a hegygerincről
A nap csúcspontja ezután következett: Gozó szigete. Észak-Málta partjaitól csupán 6 km-re fekszik. A hegygerincről szép kilátás nyílt a szigetre, de a legszebbet a hajóról lehetett látni, ahogy közeledtünk. Egyre jobban kirajzolódott a főváros emblematikus építménye, a Fellegvár.
Gozoról röviden azt érdemes tudni, hogy évszázadokon keresztül a fosztogató arab és török kalózok martaléka volt. Máltával ellentétben ez a sziget lassabban fejlődött. A falvak többsége hegytetőre épült. 

Útban Gozó felé


A komp kb. 20 perc alatt tette meg a pár km-es utat. Comino szigete mellett haladtunk el, ahova ekkor még tervben volt, hogy a Blue Lagoon nevű helyre átcsónakázok, ami a sziget egyik legszebb természeti látnivalója. Sajnos az időjárás ezt nem tette lehetővé :(
Qala felé vettem az irányt, áthaladva addig is több kisebb településen. Itt pár szélmalom a jellegzetes. Innen Nadur volt a következő település. Itt található Szent Péter és Szent Pál temploma. Barokk stílusban épült a 18. században. Rövid nézelődés után továbbvettem az irányt a tengerpart felé. A Ramla öbölnél (Ir-Ramla) két látnivaló is akad: az egyik egyik római fürdőnek a maradványai, amiből mára már nem sok maradt. A másik Kalüpszó barlangja, ami a gozóiak szerint ez Kalüpszó tengeri nimfa lakhelye, aki itt bűvölte el a trójai háborúból hazatérőben lévő Odüsszeuszt. Homérosz leírása szerint Kalüpszó barlangját nyárfák és ciprusok veszik körül. Ide mindenképp szerettem volna elmenni, de sajnos az előző heti időjárás az utat járhatatlanná tette. :( Megpróbáltam, de pár száz méter után fel kellett adnom a pocsolyák és a dagonya sár miatt.


Xaghra legfőbb látványossága a Ggantija-templomok neolitikus maradványai. A Ggantija szó gigászit jelent, ugyanis a legenda szerint a templomokat egy óriásnő építette, aki a kőtömböket a fején hozta ide. Egy átlagos kő 7,5 m magas és kb. 50 tonna. A templomok a Kr.e. 3600-3000 évekből származnak. Itt lelhető fel egy részletes cikk a templomról.

Ggantija egyik oltára

Ggantija 

.Xaghra másik látnivalója a Ta'Kola-szélmalom, ami Gozo kevés épen megmaradt szélmalmának egyike. A felújított épületben múzeumot alakítottak ki a szélmalom és az őrlés történetéről.

Ta'Kola
Victoria Gozó fővárosa és központja szintén egy hegytetőre épült, ami egyszerre lenyűgöző város és citadella is. Nevét 1897-ben Viktória angol királynő jubileuma alkalmából kapta; de a gozoiak és a máltaiak számára a város örökké Rabat marad. Fő látnivalója a Fellegvár, amit Közép-Gozon szinte mindenhonnan látható. Több múzeum és egy katedrális található itt. A múzeumokba érvényes a komplett belépő. Érdemes felkeresni a Régészeti Múzeumot, melynek a 17- századi Bondi palota ad otthont. Prehisztorikus edénydarabok, római amforák, és itt találhatók a lelőhelyen feltárt tárgyak.



A Katedrális szépséges klasszikus homlokzata és lépcsősora lenyűgöző látványt nyújt. A Fellegváron található még egy Folklór múzeum, mely három középkori ház szobáiban alakították ki. A gozoi mindennapokat mutatja az évszázadok tükrében: kézművesmunkák, népképviselet, és mezőgazdasági eszközöket. A Természettudományi Múzeum a sziget geológiai és tengeri élővilágát mutatja be. A Börtön múzeum több cellát bemutat, és különböző feliratokat, rajzokat, melyeket a rabok véstek a vastag kőtömbökbe.


A fellegvárról csodás panoráma nyílik Gozora. Érdemes körbesétálni a látvány miatt.


A Szent György-bazilika ünnepélyes és méltóságteljes megjelenésével az It-Tokk mögötti kis téren áll. A bazilika a vatikáni Szent Péter bazilikát utánozza.


A fővárosból újra a tengerpart irányába vezetett az utam. Pár percre kitérőt tettem Gharb templománál, melynek érdekes neve van: Szplőtlen Fogantatás-templom. Mindenképp érdemes elidőzni itt. Azonban ami ezután jött az maga a csoda: a Kék Ablak (Tieqa Zerga). A tenger és az időjárás évszázados eróziós hatása alakította ki ezt a monumentális mészkőboltozatot Dwerja Pointnál. A szikla pereme, amely az ablak keresztboltozatát alkotja, kutatók szerint valószínűleg rövidesen összedől. A sziklákban megkövesedett tengeri maradványok lelhetők fel.

Kék Ablak
Az idő későre járt, így visszafelé vettem az irányt. Kb. fél 6-ra értem vissza Málta szigetére. Az éjszakát Vallettában akartam már tölteni, így át kellett szelnem az egész szigetet. Visszafelé még egy helyet útba ejtettem: Popeye-falut, ahol annak idején a klasszikus Popeye filmet forgatták. Ennek a díszletei láthatók még.

naplemente a hajóról

Popeye falu



A naplemente mind korábban a hajóról, mind innen egyszerűen meseszép volt. Megvártam míg teljesen lebukik a nap, majd beállítottam a GPS-t Valletta felé. Az elején nem is volt gond, azonban Valletta környékén már nagyon kellett figyelni, hogy a jó irányba menjek. A szállás a központban volt, így beletelt egy kis időbe míg találtam egy szabad parkolót. A város dimbes-dombos, ami megnehezítette a parkolást, de végül ügyesen megoldottam. Sajnos csak 800 méterre, és 2 dombbal arrébb sikerült leparkolnom, így estére maradt még egy túra. A szállás rendben volt.

Folytatás a 2. részben 1-2 napon belül. 

A bejegyzés trackback címe:

https://alitraveling.blog.hu/api/trackback/id/tr146099121

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Alitraveling a Facebookon

Leírás

A blog az utazásaimról szól, ahol megfordulok a világban :)
Az utóbbi időkben ez bővül a túra beszámolókkal.  

>

Alitraveling posztjai a nagyvilágból :)

TÁMOGASD AZ OLDALT:

Google translate

Látogatóim

Flag Counter