Oslotól Vilniusig

Még április közepén sikerült egy nagyon kedvező árú repülőjegyet vennem, ami oda-vissza az összes illetékkel csak 500 Ft-ba került. Igaz, Katowicéből indult a Wizz járata, de oda 8000 Ft-ért el lehet jutni, így még mindig nagyon olcsónak számít a jegy.
Ezt a lehetőséget semmiképpen sem akartam kihagyni, hogy így megismerjem a világ egyik legszebb és legnyugodtabb országát, amelynek fővárosa viszont a világ legdrágább városa.

Eredetileg csak egy négy napos oslói út volt betervezve. Viszont ahogy nézegettem az utakat, ráakadtam egy szintén nagyon kedvező jegyre Tallinnba. A RyanAir járatára mindössze 15€ volt a jegy. Már csak egy hazafelé kellett egy gépet találni. Vilniusból sajnos kevés lehetőség van, hiszen nem az a tipikusan nagy város, ahova űrűn mennek a gépek. Végül hosszas keresgélés után sikerült megvenni 60€-ért a Vilnius – Budapest jegyet egy rigai átszállással.

Útvonalam

Oslo
A Choplin éjszakai vonattal mentem Budapestről Katowicébe. Este 8-kor indult a vonat, és reggel fél 5-re ért a vonat a lengyel városba. A transzfer csak 8-kor indult ki a reptérre, ami a várostól kb. 50 km-re van. A gép pontosan indult, majd nem egészen másfél óra múlva már a norvég főváros egyik repterén (Sandefjord-Torp) voltam. A légikikötő igazán csendesnek és nyugodtnak tekinthető, még az útlevél ellenőrzéssel sem tartották fel az országba érkező utasokat. (Norvégia nem EU tagállam, de tagja a schengeni övezetnek.) Innen még kb. 1 órát kellett buszozni Oslo központjába. A 110 km kb. 7000 Ft-ba került. Sajnos az idő ekkor már elég rossznak nézett ki, ami később sem javult.
Az első estét az Anker Hostelben töltöttem. Erre az estére nem tudtam couchsurfinget találni. Ez volt a legolcsóbb szállás a maga 13.000 Ft/éjjel reggeli nélkül… Igaz, a központban helyezkedik el. Elfoglalása után rögtön indultam is városnéző utamra. A belvárossal kezdtem.  Ennek főbb állomásai a következők voltak: Parlament, Karl Johans sétálóutca, Nemzeti Színház, Egyetem, Királyi Palota épülete és kertje, és a Városháza. Fönt északon minden úgy működik, ahogy a nagy könyvben meg van írva. Először a belváros útleírásokban kevésbé hangsúlyozott szépségeit néztem meg, majd célba vettem a Parlamentet és környékét, ahol jó fotókat tudtam készíteni, egészen meg lehetett közelíteni az épületet. Nincs elkerítve, szinte a bejáratig lehet menni. A tér túloldalán van a Nemzeti Színház, ide az Osloban már megszokottá vált szökőkút mellett elhaladva lehet eljutni. Szinte minden jelentősebb téren van egy kisebb vagy nagyobb szökőkút. A Nemzeti Színház előtt áll a híres norvég író Henrik Ibsen szobra. A klasszicista homlokzaton belépve egy rokokó stílusú színház előterébe jut a kíváncsi turista. A Városháza épületében történik a Nobel békedíjak átadása. Előtte a norvég mondák világát idéző fafaragások találhatók.

Parlament
 Nemzeti Színház mögött található a norvég fővárosban megszokott szökőkutak közül a legszebb. Egyetem elegáns épülete előtt elhaladva egy kisebb emelkedőn eljutottam a Királyi Palota épületéhez, ahol az őrségváltást figyeltem meg a többi turistával együtt. Palota előtt egy Európában már megszokott jelenséget láttam újra, ugyanis kínaiak fényképezgették egymást percekig, de a csodálatos Királyi Palota még véletlenül sem volt a fotó hátterében, gondolom számukra az úgyis "sokadrangú". Én velük ellentétben jól körüljártam a palota épületét és hosszú sétát tettem a díszes kertjében, ahová minden különösebb probléma nélkül bárkit beengedtek.

Királyi Palota
 Esti vacsorára bálnából készült sonkát ettem zöldségekkel. Nagyon finom volt. Meglepő volt, hogy este 11-kor is tök világos volt; a teli hold is érdekes volt ilyen világosságban. Hajnalban Másnap az Akerhus erőd felé vettem az irányt, amely a XIV. században épült. Belépve érezhető volt a hely ódon hangulata. Az erőd egyik bástyájáról tökéletes kilátás nyílt az Oslo-fjordra, és az alatta elterülő kikötőre, ahová éppen érkeztek a hajók, mozgalmasan zajlott az élet. Itt határoztam el, hogy befizetek egy fjordos hajóútra. Érdekes volt, bár ez sajnos azért nem az az igazi fjord, amit az ember elképzel. Vagyis nincsenek több száz méter magas falak. Du-n már csak bóklászással telt. Nagy nehezen megleltem a couchsurfinges szállásomat.
Vasárnap megvettem az Oslo Pass kártyát, mely igaz, hogy nem olcsó, de mindenképp megéri kiváltani. Össze kellett hangolni, hogy mit akarok megnézni, és így már kedvezőbb volt a kártya.
Délelőtt áthajóztam a Bygdoy-félszigetre. Megnéztem a yachtkikötőt, láttam a Viking Hajók Múzeumát is. Itt található a Kon-Tiki hajómúzeum is, ill. a Tengerészeti Múzeum is. Ez utóbbiban a hajózás történetét mutatják be. Innen a Holmenkollen síugrólánchoz mentem el. Idén itt rendezték a világbajnokságot. Csodálatos látvány az óriási sánc, még elképzelni is furcsa, hogyan tudnak olyan hatalmasakat ugrani a síugrók. A magaslatról belátni az egész norvég fővárost. Erről a helyről nagyon jó panorámaképeket lehetett volna készíteni, ha nem szakad az eső folyamatosan.

bálna


 Este a Parlament mellett álló két "élő" szobor vidám jó hangulatot okozott a Karl Johans gate-n sétálgató fiatalok között. Ők biztosan jól keresnek minden alkalommal, mert egy rövid idő alatt is többen dobtak nekik pénzt a gyűjtőedényeikbe.

Így telt el ez a pótolhatatlanul emlékezetes 3 napom a norvégiai kirándulásom alkalmával. Még sokáig fogok emlékezni ezekre a gyönyörű látnivalókra. Bárki is veszi célba Észak-Európát, néhány dologban biztos lehet, a világ legszebb, legfejlettebb, legbiztonságosabb és egyben legnyugodtabb országait láthatja. (Sajnos ez utóbbi nem biztos, hogy megállja már a helyét. Pont egy héttel azelőtt voltam kint, mint ahogy a merénylet bekövetkezett).

Tallinn, Észtország
Hétfő reggel elköszöntem szállásadómtól, majd Oslo másik repterére mentem ki, ahonnan a RyanAir gépe indult az észt fővárosba, Tallinnba, Észtország fővárosába.
A három balti köztársaság közül a legészakabbra fekvő ország. Területe fele Magyarországnak. Lapos alföld, magassága sehol nem éri el a 100 métert. Két nagyobb és sok kicsi szigete van.
Délben már Tallinn óvárosát jártam be. Csak tudatlanul barangoltam, míg du-n találkoztam az itteni couchsurfinges szállásadómmal. Este lasergame-ezni mentünk el.
Kedden fedeztem fel Tallinnt. Sajnos az időjárás itt sem volt a legkedvezőbb L Tallinn óvárosába nem akárhol lehet bejutni, mert középkori városfalának nagy része ma is áll, 26 bástyával.
A Nagy tengeri-kapuhoz csatlakozik egy kerek bástya, a Kövér Margaréta. Itt van a Tengerészeti Múzeum. Bejárata a tengeri kapu alatt nyílik. Kisebb hajók, vitorlások eredeti méretben, a nagy hajókról modellek, a hajózáshoz használt eszközök. Több emeleten keresztül vezet felfelé a kiállítás, végül ki lehet menni a tetőre, ahonnan gyönyörű kilátás nyílott a kikötőre. Hatalmas hajók állnak a part mellett, innen indulnak a kompok Stockholmba, Helsinkibe. Számos torony áll még. Az egyikbe fel lehet menni, sőt a várfalra épült folyosón több tornyot is meg lehet látogatni.
Az óvároson végig vezet a Pikk és a Lai utca. A keskeny utcákon számtalan régi raktárépület található. Akármerre indul is el valaki, a főtérre jut el, a Raekoja platsra. A tér közepén áll a középkori városháza, a Baltikum egyetlen megmaradt gótikus városházája. 1371 és 1407 között épült. Gótikus árkádsor jobb oldalán nyílik a bejárat. Aki a belső termeket is akarja látni, jó, ha július-augusztusban érkezik, mert ekkor látogatható, máskor koncerteket, zártkörű rendezvényeket tartanak benne. Legalsó szintje a borospince, felette a Vásár terem (itt tárolták az árut), felette a szépséges Polgárok terme. Fel lehet menni egészen a fedélszék alá. A földszinten a városháza történetével foglalkozó kiállítás van, és itt látható Öreg Tamás is, a torony tetején lévő figura. A torony olyan magas, hogy alulról nehezen lehet kivenni a részleteket. Az első Tamás a Városi Múzeumban látható, a következő itt a földszinten, fenn a tornyon egy új Tamás pompázik. Fényképezni alulról szinte nem is lehet. A magasban, a tető alatt hatalmas zöld sárkányok köpik a vizet - már ha esik az eső. Az árkádok alatt gitáros társaság tanyázott, van egy kis barátságos kávézó is. A falon látható az a nyakörv és négy vaskarika, amellyel a középkorban a bűnösöket a pellengérhez rögzítették. A Városháza mögötti kis utcában lévő volt városi börtön ma múzeum.




 A toronyba fel lehet menni sok-sok csigalépcsőn. A lépcsők egyre magasabbak, ahogy kapaszkodtunk felfelé, szerencsére itt látni is lehet, a keskeny ablakokon fény jön be. Fent hat ablakon nézhettünk ki, a szél süvített, de a kilátás a városra káprázatos.
A téren szép öreg házak, sok éterem, természetesen ernyőkkel. A téren áll az az épület, amelyben 1422 óta működik patika, így ez a világ legrégebben folyamatosan működő gyógyszertára. További érdekessége, hogy 1583-tól 1911-ig a Bélaváry-Burchart, egy magyar család birtokában volt. A család magyarországi ága számon tartotta, tartja a távoli rokont. A patika nyitvatartási idejében szabadon látogatható. A Szentlélek temploma ugyanolyan keskeny tornya van, mint a városházának. Ez Tallinn egyetlen temploma, a mely megőrizte eredeti gótikus formáját, nem építették át. Belsejében szép faragványok, gyönyörű szárnyas oltár, melyen Árpádházi Szent Erzsébet is látható. Bár a szentélyt egy zsinórral elzárták, a pénztárnál lévő fiú készségesen megengedte, hogy körbejárjuk az oltárt és a szárnyak rejtett felületeit is megnézzük.
A Vene utcában található a Városi múzeum. Szépséges gótikus kapuja van. Itt látható egy régi polgári lakóház elrendezése. Alul a pincében, és a felső emeleteken raktárak, a bejárattal szemben díszes lépcső, mögötte nagy szabad kéményes konyha. A régi házaknak se szeri, se száma. Bennük éttermek kínálják magukat. Csodás kis üzletek, mind a középkorral kacérkodik sok-sok ötlettel. Régiség minden mennyiségben. Kapni szappant, fűszert, mindent, amit egy turistának drágán el lehet adni. Mellette az Old Hansa étterem előtt középkori ruhában lányok pörkölték a mandulát és kínálták az arra járóknak.
A várost négy nagy templom uralja: a Szt Olav (vagy Oleviste), a Szt Miklós (vagy Negoliste), a felsővárosban a Dóm és az ortodox Alexander Nyevszki. Az Olevistenek hihetetlen magas a tornya, pontosabban a toronysisakja. Sokáig ez a templom tartotta a magassági rekordot 159 méterrel, de leégett, és a helyreállítás óta csak 124 méter magas. A templom maga gótikusnak épült, de a nagy tűzvész után a XIX. században neogót stílusban átépítették. A toronyba fel lehet menni. A lépcsők magasak, szűkek, ha szembejövővel találkozik valaki, a falhoz kell lapulni. A torony tetején egy keskeny erkély vezet körbe. Ahol a fiatornyok vannak, alig fér el az ember. Az egymás melletti elhaladás nehézkes, kész tornamutatvány, mert a torony felőli oldalon meredeken ível fel a zöld bádogtető. A kilátás csodálatos. Nem is tudom, mi a rosszabb: felfelé, vagy lefelé menni. A csigalépcsőknél fentről egy kötelet lógattak lefelé, ebbe kapaszkodtunk felfelé és lefelé jövetelkor egyaránt. Eleinte nem nyúltam hozzá, de később ráfanyalodtam, különösen lefelé jövet vettem nagy hasznát.
A Neguliste templomban nem szabadott fényképezni (hivatalosan), pedig csodálatos belseje van. Alapvetően múzeum, és hangversenyeket rendeznek benne. Néha újra evangélikus istentiszteletet is tartanak. A Negolisteban gyűjtötték össze az észt templomok középkori emlékeit. A bejárat kicsit meglepő: előbb lefelé kell menni, az alagsorban bolyongani egy kicsit, majd újra lépcsőzni felfelé, és csak ekkor jutunk be magába a templomba. A 2. világháborúban súlyosan megsérült, a templom déli oldalán emlékmű figyelmeztet a szörnyű bombatámadásra.
        Különösen kedveltem a Lühike jalgot, már csak a neve miatt is. Meredek utca, jobb oldalán lépcsőkkel, bal oldalán macskakővel. Fent át kell menni egy torony alatt. Mostani állapota is romantikus, de régi fényképeken látni, hogy néhány évvel korábban a kövezet még "macskább" volt, a lépcsőkön sem segített korlát. A Pikk jalg kevésbé keskeny és meredek, ennek az utcának a kezdetén van kaputorony. A Toompeára felérve beleütközünk az ortodox katedrálisba. Az 1800-as évek végén, a nagy oroszosítási hullámban építették be a széles teret. Szép, szép, de sehogy se illik ide. Egy utcácskával arrébb áll a Dóm hófehér épülete. Belsejét számtalan címer díszíti. A Kardtestvérek nagymesterei, svéd és orosz tartományfőnökök fegyverekkel díszített sírfeliratait láthatjuk, összesen 107-et. A Dóm tornyába is fel lehet menni (50 korona), de ezt nem tartalmazta a Tallinn-kártya, különben sem tudtunk már csigalépcsőre nézni. Helyette kisétáltunk a Kohlu utcán a Toompea város fölötti kilátójára, ahonnan szabad kilátás nyílt a városra. Közvetlenül alattunk állt a Lühike jalg kaputornya, szemmagasságban nézhettük a szélkakast. Ha kihajoltunk a vastag falon, láthattuk, hogyan járnak ki-be a turisták.




Riga, Lettország
Négy óra alatt ért Tallinnból Rigába az Ecolines busza. Az úton a táj egyöntetűen unalmas volt, nem sok látnivalót tartogatott. Az egyedüli meglepő, hogy a határon volt ellenőrzés.
Riga óvárosa a világörökség része. Brémaiak alapították, főleg németek lakták, tagja volt a Hanza-városok szövetségének, de tartozott a lengyel királysághoz, volt svéd érdekeltség is, majd Oroszország befolyása alá került.
A hatalmas Szabadság-emlékmű az első független Lettország idején készült, egy Nagy Péter szobor helyére. A nőalak által tartott három csillag az ország három ősi részét, Kurzemét, Vidzemét, és Latgalét jelenti. Innen szinte nyílegyenesen mehetünk a városházához. Nem is a városháza érdekes - bár szépen zenélő óra van rajta, hanem a Feketefejűek háza. Itt laktak azok a nőtlen céhtagok, akik a város védelmét látták el. 1344-ben épült, 1941-ben megsérült, mire a szovjetek utolsó szemig eltakarították a romokat. Mögötte magasodik a Szent Péter és Pál templom. Három templom szerint tájékozódtam a városban: Szt. Péter és Pál a legmagasabb, a Dóm a legszélesebb, a Szt. Jakab a kerek. A Szt. Péter és Pál templom tornyában fel lehet menni - szerencsére részben lifttel.


Városháza




 A legszebbnek a Szt. Jakab templom melletti "három nővér" házakat találtam. A Dóm tetején hatalmas kakas jelzi, hogy Rigában az evangélikus vallás a vezető. Itt bizony belépődíjat kellett fizetni. Igaz, így bemehettem a kerengőbe is, ahol a számtalan kőfaragvány mellett látható az eredeti rézkakas a toronyról.
A dóm mögött aranyos szobor áll: a Brémai muzsikusok, a testvérváros Bréma ajándéka. A japán és orosz csoportok minden tagja külön-külön fényképeztette magát a szoborral, sokáig tartott kivárni, míg eltűnt körülötte a tömeg.
A Brémai muzsikusokkal szemben nyílik a János udvar, egy kis átjáró a Kaleju ileába. Aranyos zeg-zugok, vízipipás teázó, parkoló autók (hotel is van itt), és állandó nagy gyalogosforgalom
A szállásadóm picit kintebb lakott a várostól, így a buszhoz menve áthaladtam a rigai piacon is a vasúti híd mellet. Óriási területen fekszik. Jó szezonban érkeztünk, a gyümölcsök, zöldségek a legszebb formájukat hozták. Hatalmas léghajó-hangárokban van a zárt rész: hús, hal, sajt, az idényjellegű árukat mellette kínálják a standokon.
Rigából nekem ennyi is elég volt. Szép város, de annyira nem jött be. Így reggel továbbálltam Litvánia felé. A buszon derült ki, hogy a litván ismerőseim nem Vilniusban, hanem Kaunasban laknak, mi Vilniustól 110 km. Itt történt egy érdekes szitu. Vagyis még a buszon. A Riga – Vilnius utat újfent az Ecolines nemzetközi buszával tettem meg. Előre megvettem a jegyet, mert úgy olcsóbb volt. Mikor kiderült, hogy tovább kell mennem, meg akartam venni a jegyet Kaunasig, de közölték, hogy van euróban vagy litván pénzben kell fizetni; bankkártyával nem. Egy olyan buszon, ami Rigából Párizsig közlekedik… Mondta a nőci, hogy Vilniusban le kell szállnom, de 10 percig áll a busz, így ha tudok pénzt felvenni, akkor mehetek. Sikerült, vártam, hogy fizessek, de nem jött, így mikor Kaunasba értem, le a buszról, és elhúztam a csíkot. Az Ecolines ingyen vitt el J

Kaunas
Kaunas Litvánia második legnagyobb városa. Főváros a két világháború közötti független időben volt. Ma csendes városka (legalábbis az óváros), bár látnivalóban bővelkedik. Azonnal szembetűnnek a templomtornyok. A Neumas partján áll a szépséges Vytautas-templom. Gyönyörű téglagótika, belsejében viszont modern freskók (Kaunast állítólag tizennégyszer rombolták le). A közelében áll a Perkunas-ház, valaha kereskedőház volt, ma múzeum van benne. Homlokzata lángoló gótika, a téglákat a mintához külön gyártották egyenként. Ingyenes, vagy pontosabban senki nem kért tőlem pénzt. A földszinten a kereskedőházhoz tartozó emlékek, az emeleten Mickiewicznek szentelt emlékszoba van, mert itt tanított a szomszédos jezsuita iskolában. Nevét a tatarozáskor talált ősi viharisten szobrocskáról kapta.



Innen néhány perc a főtér. A legszebb torony itt a városházáé. Fehéren magasodik a tér közepén, árnyas fák közt. A toronyhoz képest kicsiny a városháza, inkább hasonlít templomhoz, mint városházához. Aljából nyílik a Kerámia Múzeum. A téren áll a jezsuiták kéttornyú Szt. Ferenc-temploma. Ez járt legrosszabbul a szovjet időkben: a kriptájában szaunát működtettek. A tér másik oldalán frissen felújított, piros cseréptetős, reneszánsz Szentlélek templom vonja magára a figyelmet. A teret kedves régi házak veszik körül. Az egyikben van az információs iroda. A Főtérből kiinduló Vilniaus gatvé elején egytornyú, pirostéglás templom áll, szép gótikus ablakokkal, de pazar barokk belsővel. Ez a Szent Péter és Pál-székesegyház. A sétálóutcaként működő Vilniaus gatvén egymást követik a gótikus kereskedőházak. Sok kiülős étterem, kávézó között rengeteg turista, ez az óváros legnyüzsgőbb része.
            Este a két litván ismerősömmel, Simonaval és Aquilevel mentünk fel a városba. Több litván sört is megkóstoltam. Nagy az éjszakai élet is a városban. Mire visszaértünk, már hulla fáradtak voltunk. Másnap reggel Kaunas mellett mentünk el egy skanzenbe. Ez Litvánia négy régióját mutatja be. A különböző építészeti megoldásokat, stílusokat.
            Délután egy busszal visszamentem Vilniusba. Ekkor és másnap délelőtt néztem szét a városban, míg szombat délután jöttek át Simonáék, és együtt mentünk el Trakai várához.

Vilnius, Litvánia
A domb tetején áll a szépen kicsinosított felsővárból megmaradt Gediminas-torony. Hatalmas litván zászlót lenget rajta a szél.
A Katedrális hatalmas fehér tömbje világít a tágas téren. Helyén eredetileg egy pogány viharistent imádtak, majd az 1300-as években épült az első fa-, majd egy gótikus kőtemplom. Az eredeti hatalmas gótikus székesegyházat annyiszor átépítették már az idők folyamán, hogy nem lehet ráismerni. Mai, klasszicista külsejét a XIX. század elején kapta. A szovjet időket megúszta, képtárnak használták. Felszentelve (a litvánok katolikusak), frissen tatarozva a halványsárga falak előtt a hófehér szobrok (sok van belőlük) erősen emlékeztetnek a madártejre, különösen este, amikor kivilágítják. Hatalmas, impozáns belső térbe lépünk. A litvánok büszkesége, a Szent Kázmér-kápolna nem nyerte meg tetszésemet. Túl barokk.



A katedrális előtt torony áll magányosan, a régi városfal megmaradt része, ma harangtoronyként szolgál. Előtte a tér kövezetébe illesztve kerek kőlap. Állítólag aki ráállva megfordul boldog lesz (vagy kívánsága teljesül), így mindig van bárgyún körbeforgó turista, aki nem egészen érti a litván szöveget. A hatalmas téren sötétvörös kőlapok jelzik a városfal valamikori helyét. A tér közepén áll Gediminas szobra, amint álmot lát - itt kell várost alapítania. A szobor gyenge - legjobb esetben is alvajárónak látszik a nagyfejedelem, kevésbé jóhiszeműen azt várom, hogy a lova lelöki a talapzatról - de a város igencsak jól sikerült.


A Katedrális teréről nyíló Universiteto gatvén indultam el Vilnius felfedezésére. A Neristől az óváros folyamatosan emelkedik. Hamarosan kis térre értem, virágokkal és állami zászlókkal: itt van az államelnöki palota. Valaha a vilniusi püspöké volt, majd a kormányzóságé. Megszállt itt annak idején sok híresség, köztük Napóleon és Kutuzov is. A rácsos oldalkapun tekintgetünk befelé, de csak a díszőrséget látjuk.
Az elnöki palota után kezdődik az egyetem hatalmas épületrengetege. 1579-ben emelte egyetemi rangra a jezsuita líceumot Báthory István. Azóta folyamatosan építették, formálták. Tizenhárom udvara között lehet bolyongani. Bejártam a zegzugos tizenhárom udvart. A legnagyobb udvaron az árkádok alatt emléktábla őrzi az alapító, Báthory István emlékét. A litvánok azt mondják, az utolsó nagy uralkodójuk Báthory volt.
Szépséges utcácskákon sétáltam a városban. Templomok egymás hegyén-hátán. Akármerre nézünk, templomtornyot láttunk. Még nincs mindegyik tatarozva, mert a szovjet időkben teljesen lepusztultak. Többnyire raktárnak használták. A lakosság jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy minél előbb használatba lehessen venni a templomokat. Különös tiszteletnek örvend a Hajnal-kapu Mária kápolnájában lévő ikon. Nyár lévén, az emeleten lévő kápolna ablaka nyitva volt. Balra nyílik a kapu, lépcsőn lehet felmenni a kápolnához. Az ikon előtt sokan térdelnek, imádkoznak.


 Rosszabb állapotban van a Szentháromság templom. Gyönyörűséges rokokó kapun lehet felmenni a templomhoz. Be is lehet lépni, bent teljes a lerobbantság. Egy része fel van állványozva, de hihetetlen mennyiségű munka van hátra.
A Pilies gatvén egymást érik a középkori házak, szépséges téglagótika mindahány. Ahol nyitva a kapu, benéztem, mert érdekesek, szépek. Nyüzsög a tömeg, sok a turista, bár a helybéliek is soknyelvűek. Vilniusnak még ma is jelentős a lengyel és az orosz lakossága. A ferdeszemű japánok valószínűleg nem helyi lakosok... Még az ajándéktárgyak is ízlésesek, eltekintve az ikon-szentkép-borostyán kínálattól.
Egy kis utcából kibukkanva hirtelen elibém magasodott a Szt. Anna templom piros téglatömege. A gótika amúgy is felséges, de hogyan lehet téglából ezt a légies könnyedséget kihozni... Állítólag Napóleon, amikor itt járt, megcsodálta, és kijelentette, hogy szívesen elvitte volna magával Párizsba - szerencsére nem lehetett megmozdítani. Ezzel a mondásával valószínűleg megmentette a templomot, mert így nem lovakat, csak szénát raktároztak bele... A csoda kívülre koncentrálódik, mert bent szegényesen barokk berendezés húzódik meg. Ha a Szt. Anna kicsi is, a mögötte magasodó Szt. Bernát templom annál nagyobb. Az alsó rész gótikus, a homlokzata reneszánsz, kora barokk. A két templomnak kivételesen nincs nagy tornya, nosza a XIX. században építettek melléjük egy neogótikus tornyot, de szépségeset, amely teljesen belesimul a templomegyüttesbe.


Kissé messzebb a központtól áll a hatalmas barokk Szent Péter és Pál templom. A belseje csupa fehér stukkó. Habos torta, de gyönyörű. Kész szerencse, hogy nem akarták bearanyozni, elveszett volna a habosság.
Az igazság az, hogy Vilniusnak nagyon szép modern városrésze van, felhőkarcolókkal, különösen este mutatós. Szállodánktól nem is volt messze, de mi az óvárost részesítettük előnyben.

Trakai
Alig 25-30 km-re van Vilniustól. Három szépséges tó között, keskeny földnyelven helyezkedik el. A két kilométer hosszú városka maga is érdekes a tavak között, de az igazi attrakció a XIV. században épült piros téglás vár. Van egy Félszigetvár is a településen, de ennek csak romjai vannak meg. A piros téglás vár (Gediminas építtette) egy kis szigeten áll, fahídon lehet bemenni, ez a Szigetvár. Nem bíztak a tó védelmében az építők: vastag falak, felvonóhíd, vizesárok védte a központi lakótornyot. Számtalan udvar, melléképület zsúfolódik a várba, amely jelenleg Trakai Történeti Múzeum otthona. A vár története jellemző Litvániára: a Német Lovagrend ellen épült védelmül. Egy ideig a nagyhercegség központja volt, virágzó várossal a vár körül. A vár a XVII. században elvesztette jelentőségét, pusztulni kezdett - ja, ehhez hozzájárult az orosz hadsereg pusztítása is. A falak ledőltek, a termek beomlottak. A XIX. században a litván nemzettudat kialakulásával és a romantika előretörésével kezdtek el törődni a romokkal. A második világháború után újjáépítették, és múzeummá alakították. A nagy lendület persze 1990 után történt. Ma a litvánok ősi államiságuk jelképeként tisztelik. A vár, a városka a Trakai Történelmi Nemzeti Park része. Hatalmas tömegek keresik fel - persze ennek nagy szerepe van annak is, hogy közel a főváros, és a tavak kitűnő terepet biztosítanak a vitorlázásnak, csónakázásnak, pecázásnak, biciklizésnek.




Innen estefelé visszamentünk Vilniusba, majd belevetettük magunkat az éjszakai életbe. Vagyis ez abból állt, hogy felkerestünk 3 mikrosörfőzdét, ahol helyi, különleges söröket lehetett kóstolni. Nah meg persze alátéteket gyűjtöttem közben.



Másnap reggel indultam haza. Az AirBaltic-cal most utaztam először. Vilniusban szigorúan nézték mind a súlyt, mind a kézipoggyász méretét, és akinek valamelyik nem felelt meg, annak bizony fizetnie kellett. Pontosan értem Riga nemzetközi repterére, ahonnan egy Bombardier Q400-as géppel tettem meg a Riga – Budapest útvonalat 2 és fél óra alatt.

Összességben igen tartalmas, mozgalmas 10 napot tudtam összehozni. Legjobban Tallinn jött be, majd Vilnius. Riga kevésbé. Oslo is teljesen rendben van, bár az áraival kilóg a sorból. Bátran merem ajánlani mindegyik baltik államot; főleg addig, amíg komolyabban fel nem fedezik ezen országokat.

További képek:
- Oslo:

- Tallinn:

- Riga:

- Vilnius:

A bejegyzés trackback címe:

https://alitraveling.blog.hu/api/trackback/id/tr856099127

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Alitraveling a Facebookon

Leírás

A blog az utazásaimról szól, ahol megfordulok a világban :)
Az utóbbi időkben ez bővül a túra beszámolókkal.  

>

Alitraveling posztjai a nagyvilágból :)

TÁMOGASD AZ OLDALT:

Google translate

Látogatóim

Flag Counter