Pulau Flores II.
Bajawa-ból 5 óra alatt lehetett eljutni Rutengbe. Ez volt az eddigi legrosszabb út Floresen. Azt már teljes egészében megszoktam, hogy csak szerpentin létezik, csak ehhez párosult most még az az apró tény, hogy mindezt szakadó esőben. Elég félelmetes, mikor úgy esik, mintha dézsából öntenék, és közben bal oldalt a szakadék, jobbra melletted a hegy sziklás oldala, és kialakítva egy másfél méteres útféleség. Azért csak féleség, mert sok esetben útnak még csak jóindulattal sem lehetett nevezni azt a valamit, amin mentünk. Ilyen körülmények között azért szerencsésen egyben megérkeztem Rutengbe.
A szállás a kisváros közepén feküdt, Rima Hotel néven fut. Ahhoz képest drága volt a legolcsóbb szoba is, hogy nem volt benne zuhanyzó, de még WC sem. Nagy választék azonban nincs, a többi hely drágább lett volna. Két éjszakát ki ehetett bírni.

Rutengre nem is pazarolnám a szót. Hasonlóan Bajawahoz, itt sem a városban vannak a látnivalók, hanem körülötte. Mivel du-n esett az eső, így másnap délelőttre maradt ezeknek a felfedezése. A szállás egyetlen pozitív előnye, hogy volt net, ráadásul a wifi sem volt korlátozva, így hosszú idő után először végre a saját gépemet tudtam használni netezésre.

Mint említettem, van pár nevezetesség a város körül. Első megálló a város fölé magasodó egyik hegyre vezetett fel az út. Innen nagyszerű kilátás nyílt a városra, valamint az azt körülvevő rizsföldekre. A hegy tetején egy Szűz Mária szobor állt.
Továbbmenve értük el a fő látnivalót: a Liang Bua barlangot. Furán hangozhat, hogy mitől nevezetes, de rögtön kiderül. 2003-ig jelentéktelen volt a hely. Azóta lett felkapott, miután megtalálták itt a Homo Florensis előember maradványit. Erről pár szót: alacsony ember lehetett, egyenes homlokkal. A barlang egy mészkő hegységben található. Itt fedezték fel egy gyermek csontvázáznak vélt holttestet fogazattal. Később derült ki, hogy egy felnőttről van szó. További hat lelet is megmaradt, és a kutatócsoport ekkor már kezdett rájönni arra, hogy egy eddig nem ismert, új előembert találtak, aminek a Homo Florensis nevet adták, beceneve pedig a „hobbit” let, amivel az egy méteres magasságára utalnak. Diótörőnyi állkapoccsal rendelkeznek, és mind a kezeket, mind a lábakat hibátlan állapotban találták meg. Teljesen olyan, mintha csak tegnap haltak volna meg, pedig már 12000 év itt nyugszanak, miután egy vulkánkitörés elpusztította őket. Az érdekességét és a hírnevét is azzal szerezte, hogy ez az első olyan emberi lelet, amelyik ilyen alacsony, és ez esetben nem egy gyermek leletéről van szó. További kutatások kimutatták, hogy a Homo Florensis a Homo Erectus családjába tartozik, és hála a modern tudománynak, a DNS kimutatta, hogy igen közeli rokonuk az afrikai törzseknek, amelyek kb. két millió éve vándoroltak át Ázsiába. További érdekesség, hogy a csontok után tovább ástak lefelé, ahol találtak varánusz és elefántcsontokat. Feltehetőleg ezekkel táplálkozott a Homo Florensis. A csontokat a jakartai Nemzeti Múzeumban lehet megtekinteni. Itt csak maga az ásatási helyszín van. Most épül egy múzeum, és ha az elkészül, akkor visszaszállítják ide.
Sajnos a visszafelé vezető úton eleredt az eső. Pedig ígéretesnek indult a délutáni program is: egy helyi lóversenyt nétünk volna meg, de az első elmosta. Flores és Sumba szigete híresek a lótenyésztésről. Korábban innen rendelték a nemes lovakat a szultáni udvarok. De ahogy elnéztem a pacikat néhány ló sokkal jobb egészségi állapotban volt, mint egyes ember. A pálya érdekes volt, mert ezer méter egy kör. Ebből tesznek meg ötöt. De nem egyenes: a két vége egy kisebb magaslaton van, de ettől függetlenül ez egy szabályos lóverseny pálya volt. Az egyik ló a bemelegítés során elesett az egyik kanyarban, ezután döntöttek úgy, hogy a verseny elmarad. Legnagyobb pechünkre.

Labuan Bajoban - hasonlóan a többi helyhez Floresen - semmi extra sincsen. Ellenben innen indulnak Flores egyik legnagyobb nevezetességére a túrák. mégpedig Komodo szigetére, ahol mi mást, mint ahogy a neve is mutatja, mint a világ legnagyobb gyíkját, a komodói varánuszt lehet megtekinteni. (Innen kapott egyet a nyíregyházi vadaspark is). Tudtam, hogy nem olcsók ide a túrák, de azt már nem, hogy milyen nehéz lesz egyet találni. Sokan csak egy naposra mennek, de az nem Komodora, hanem a közelebbi Rinca szigetére mennek. Egy magamnak kb. 40.000 Ft lett volna a kétnapos út, így erről lemondtam. De a nevemet felírtam, hogy ha valaki csatlakozik, akkor a költségek lejjebb mennek. Ha nem, akkor marad az egynapos. Szerencsémre nem sokkal később öt fő jelentkezett, így korrekt áron sikerült egy két napos utat kihozni, ami picivel drágább, mint az egynapos, és sokkal több minden van benne. A kétnapos út során, mind Rincat, mind Komodot megnézzük, több túrázási lehetőség van a szigeteken, valamint snorkellingre is több idő jut. Utolsó két napomat a Nusa Tenggara régióban a Komodo Nemzeti Parkban töltöttem.
Az elő feljegyzéseket a gyíkról a hollandok készítették 1910 körül. Két példányt sikerült lelőni, amelyeket utána Java szigetére vittek, és ott tanulmányozták. Ekkor készült az első publikáció róla. Sokáig úgy tartották, hogy a dinoszauruszok egyik utolsó maradványai, de későbbi kutatások kimutatták, hogy a varánusz akkor még nem élt. Később fejlődött ki. Az azonban a mai napig rejtély, hogy miért csak ezen a két szigeten fejlődtek ki. Lehet magyarázni a klímával, éghajlattal, de pontos magyarázat nincsen. Én sem kívánok ebben állást foglalni.
A nemzeti park az UNESCO világörökség részét képei. Nem véletlen, hiszen a világon szabad és természetes körülmények között csak itt élnek varánuszok. Ez a hatalmas állat több mint három méterre is megnő, a súlya pedig megközelíti, ill. egy kifejlett hímé meg is haladja a 100 kg-ot. A két szigeten mintegy 2500 példány él szabadon: ebből 1300 Komodo szigetén, és 1200 Rincan. Húsevő sárkánygyíkról van szó, így mindent megeszik, ami hús. Köztük az embert is. Eddigi feljegyzések alapján 8 ember végezte eledelként. A legutolsó pár éve volt. Jó hír, hogy turista még nem volt köztük :D (Szerencsére nem én voltam az első). A legutolsó támadás két hónapja volt, amikor az egyik vadőrt támadta meg az irodájában munka közben. A varánusz mindenhova el tud jutni: kiváló futó (akár 18-20 km/h-val is képes), de vízben is tökéletesen úszik (ilyenkor a farával „kormányoz”), de fiatalabb korában (5-15 év) fára és lépcsőre is fel tud mászni.
Érdekesége, hogy három szeme van: kettő a két szélen, és egy harmadik középen, de ez utóbbi kisebb, mint a másik kettő, és csak nagy nehezen látható (az egyik képen látszik, nagy felbontású nagyításban).
Fiatalabb korukban a kis gyíkok a fán élnek, mivel az evolúció nem szoktatta le őket a kannibalizmusról. Mind a nőstény, mind a hím képes megenni a kicsiket, akik így veszélyben vannak kb. 2-4 éves korukig. Pár hónapig táplálja csak az anya a kicsinyeket. Az anya kb. 15-30 tojást rak le egyszerre, amiből kb. 5-10 ha eléri a felnőtt kort. Sokáig, akár 30-40 évig is elélnek.

Rinca szigetével kezdődött az utunk. Itt egy két órás túrát választottunk, amiben nagyobb az esélye, hogy látunk vadon élő varánuszt, és nemcsak konyhai tápon élőt. (Az okosabbja ugyanis rájött, hogy ha a vadőrök körül maradnak, akkor ott kapnak kaját, és nem kell neki a lusta gyíkéletét és idejét vadászatra pazarolni. Sokáig mentünk, de nem akartak előjönni. Nemhogy sárkánygyíkot, de még csak egy árva kis gyíkot sem láttunk. Aztán egyszer csak felbukkant egy az út közepén. Ott cammogott előttünk. Így nehéz volt elképzelni, hogy ez a nagy böhöm állat, akár 18-20 km/h-val is képes futni. Mondjuk arra végképp kiváncsi lettem volna, hogy a vadőrnél lévő villás bottal mire kezd, hogy ha ténylegesen támadásra került volna sor. Miután betévedt az erdőbe, utunkat folytatva láttunk még vaddisznót, őzikét, szarvast, vízi bivalyt. Ez utóbbi érdekes volt: a bivaly a vízben, szembe vele a varánusz. Mindkettő látta a másikat, mi meg arra vártunk, kb. öt méteres távolságból, hogy mikor támad a gyíkunk. Sajnos majd egy óta várakozás tán sem történt semmi, így továbbálltunk. Kb. 10 vadon élő sárkánygyíkot láttunk.
Innen Komodora szigetére vezetett az utunk, ahol snorkelingeztünk egyet. A hajó kapitánya kiválóan ismerte a terepet, így olyan helyre mentünk, ahol tuti, hogy látunk valamit. És nem csalódtunk: szebbnél szebb korallok, halak, és mindenféle egyéb színben pompázó kagylók. Az éjszakát a hajó fedélzetén töltöttük; matracokon aludva. A kapitány által hozott arak nevű ital eléggé kiütötte a társaságot.
Másnap egy rövidebb túrára mentünk csak Komodo szigetén. Itt kevesebb varánuszt láttunk, ám volt egy olyan szarvas, amelyiket két napja támadta meg az egyik gyík. Szegénynek kb. egy-két napja van még hátra szarvas életéből, utána varánusz táplálék lesz belőle. Ugyanis nem egyből hal meg az állat, amit a nyelvében lévő méreggel sebesít meg, hanem pár nappal később. És olyan szaglása van, amivel 8-10 km-re lévő döglött állatot is képes megérezni. Így hagyja élni, majd ha kinyílt, akkor falják fel. egy szarvassal nagyjából egy hétre elegendő táplálékot szerez.
A Labuan Bajoba visszafelé vezető úton még kétszer álltunk meg könnyű búvárkodni: az első stop felejthetetlen marad: alattunk úszott alig öt méterrel két rája, majd nem sokkal később két fekete cápa is csatlakozott hozzá. Közben pedig ezer féle színben pompázó halak vettek minket körül. A híresen vad áramlatokkal teli vizek nagyobb halaknak, valamint delfineknek és bálnáknak is elég tápanyaggal szolgálnak, de ezekhez személyesen sajnos nem volt szerencsénk.
Ezek az áramlatok repítették néhány éve ismét a világ összes újságjába Indonézia eme távoli szegletét, amikor Labuanbajo egyik búvárbázisának tulajdonosnője négy búvárral együtt eltűnt egy merülés után. Néhány nap múlva mind az ötüket biztonságban megtalálták Rinca szigetén, a kövekkel elkergetett sárkányokról a sztorikat pedig nyilván elég sokszor kell majd meghallgatnia az unokáknak. A környék szakértőinek elmondása alapján a búvároknak egyszerűen csak balszerencséje volt, és ha valakit, akkor legfeljebb az őket összeszedni hivatott hajó kapitányát lehet hibáztatni, de őt sem nagyon. Komodo környékére mindenki éppen ezek az erős áramlatok miatt jön búvárkodni, és ahol veszély van, ott egy ilyen baleset lehetősége is mindig benne van a pakliban.
Mi is ezekben az áramlatokban úsztunk, vagyis azzal haladtunk, mert úszni sem kellett. Sajnos a hajóhoz visszafelé belekeveredtünk egy medúza csoportba, amik jól összecsíptek mindenkit. Szerencsére kicsik voltak, így nagy baj nem lett belőle.
Ahogy az az előzőekből kiderült, a komodói sárkányok nem nőttek a szívemhez. Hiába fejlettebb egy hüllő, mint egy cápa, egy nagy gyíkban egyszerűen semmi, de semmi vonzó nincs. És nem csak azért, mert ronda, mint a bűn, hanem mert nincsen benne semmi élet sem. Az ázsiai szobáink falain rohangáló gekkók érdekes kis cukipofák, a Taman Mini Indonesiaban látott óriási krokodil pedig legalább ijesztő volt. Persze pechem is volt, amiért csak kvázi állatkerti viszonyok közt láttam őket, de ha ennél valamivel természetesebbek a körülmények, akkor is ugyanez lenne az ítélet: aki erre jár, az nézze meg a sárkányokat magának, de csak őértük ideutazni teljesen felesleges.

<iframe src="http://www.facebook.com/plugins/like.php?href=www.alitraveling.org&amp;layout=standard&amp;show_faces=true&amp;width=450&amp;action=like&amp;font=arial&amp;colorscheme=light&amp;height=80" scrolling="no" frameborder="0" style="border:none; overflow:hidden; width:450px; height:80px;" allowTransparency="true"></iframe>

A bejegyzés trackback címe:

https://alitraveling.blog.hu/api/trackback/id/tr586099143

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Alitraveling a Facebookon

Leírás

A blog az utazásaimról szól, ahol megfordulok a világban :)
Az utóbbi időkben ez bővül a túra beszámolókkal.  

>

Alitraveling posztjai a nagyvilágból :)

TÁMOGASD AZ OLDALT:

Google translate

Látogatóim

Flag Counter