Nyugat Timor es Pulau Rote

Szingapúrt elhagyva ismét Indonézia felé vettem az irányt. Jáva és Szumátra után ezúttal picit távolabb, az un. NTT régióba jöttem. Ez a Nusa Tenggara Timur rövidítése. Kupang a székhelye a régiónak.
Azt a repülőutat nem kívánom senkinek sem, mint ami engem ért a Szingapúr – Jakarta útvonalon. Végig turbulenciában (légörvényekben) mentünk. Így még sosem vártam, hogy földet érjen egy repülős utam, pedig túl vagyok már 50-en is. A Lyon Air pilótája szerencsésen letette a gépet Jakartában. Itt azonban majd eluntam az életem. 6 órát kellett várakozni egy lepusztult terminálban, ami még a debrecenit sem közelíti meg. Este fél 6-kor indult tovább a gép Kupangba. Ez egy közel 5 órás út volt; igaz leszállt a gép Surabayaban. Éjfél is lett, mire a szállásra értem Ott először nem volt senki; úgy kellett egyre erősebben kopogtatni, hogy kinyissa valaki az ajtót. A Levalon Hostel a legolcsóbb a városban, de a célnak megteszi. Másnap szerencsére Jerry már felvett, így normális körülmények között lehetett aludni.
Hétfőn elindultam egy nyugat-timori körútra. Az eredeti terv Nyugat és Kelet-Timor lett volna, de utóbbi nem jött össze. Erre majd később kitérek. Kupangból először busszal Soe-ba mentem. A 110 km-t közel 3 és fél óra alatt tette meg a busz. Menetrend itt sincs, ki kell menni az állomásra, és amikor tele lesz a busz, akkor elindul. Érdekes, de jól működik a rendszer. Soe-ban nem volt szabad hely azon a szálláson, amit kinéztem. Így egy ojek-kel („motoros taxi”) továbbmentem Niki Niki felé, majd onnan Oinlasi felé. Itt akartam az éjszakát tölteni, de az a szállás időközben megszűnt, amelyiket a Lonely Planet még júniusban megjelent könyve ajánl. Más pedig nincs a környéken. Így nem volt mit tenni, kénytelen voltam visszamenni Soeba. Ezt csak azért bántam, mert kedd reggelente van Timor egyik legnagyobb piaca, amit érdekes lett volna látni. Soe-ból kedden visszatértem Kupangba, egy kis kitérővel. Megálltam fotózni Oesao –ban egy II. világháborús emlékművet, amit az itt folyó japán-ausztrál harcok emlékére állítottak. Visszatérve Kupangba megnéztem az East Nusa Tenggara Múzeumot, ami a régió kultúráját mutatja be. Érdekes volt.
Én is megfigyeltem, hogy a helyiek még őrzik az évszázados tradíciókat. Bungalókban élnek mind a mai napig, amit a legtöbben náddal feddnek be. A házak teteje vagy csúcsos, vagy trapéz alakban tornyosul. Ez annyira kiesik a kormány hatásköréből, hogy adót pl. nem fizetnek, iskolába sem járnak a gyerekek. Helyi szinten, maguk tanítják őket amire kell.

Szerdán egy fokkal civilizáltabb terület felé vettem az irányt. Kupangtól 3 órányi hajó útra található Pulau Rote, vagyis egy sziget. Ba’a a fővárosa. A hajó is ide érkezett. Innen egy bemo-val tudtam eljutni a sziget egyetlen jelentősebb településére, Nembrala-ba. Ezt akkor még nem tudtam, de ez egy szörf paradicsom. Egy német páron és rajtam kívül, mindenki ausztrál volt. Tőlük ez ugyanis nincs messze, főleg úgy, hogy Kupangból Darwinba (Ausztrália északi csücskénél) közvetlen járat is van. A szállás elment, de az előnyére szólt, hogy napi háromszori kaja benne volt az árban. először ki akartam próbálni a szörfözést, de a profik lebeszéltek róla, mondván kezdőknek, mint nekem, veszélyesek ezek a hullámok. A hely jelentőségét mutatja, hogy szeptemberben itt rendezik meg a szörf világkupa egyik állomását. Így szörfözés helyet maradt az úszás, ping pongozás, valamint a semmit tevés a tengerparton.
Péntekig maradtam itt Rote szigetén, majd vissza Kupangba.

Közben nagy szerveztem az utam következő állomásait. Hétvégén mindenképp el akartam hagyni Kupangot, mivel nem akartam már tovább Jerry-nél aludni, őt terhelni. Sajnos amiket kinéztem, azok nem valósultak meg. Kupangból sok repülőjárat van a környék városaiba, szigeteire. Larantuka (Flores) lett volna az első próbálkozás, de ide augusztusban nem indítanak gépet. Hasonlóan jártam Lewoleba-val is. Ide se indít a Trans usa Air járatot. Utóbbi érdekessége egy bálnavadászat lett volna. Évente 15-20 bálnát ejt el a törzs, akik mindezt legálisan végzik. Ebből él a falú évszázadok óta, így megengedték nekik mind a mai napig. De sajna ez kimarad. Így csak Maumerebe tudtam elrepülni. Most itt vagyok, ill. leszek még pár napig. Internet nincs a szálláson, így a képfeltöltés lassú lesz.

És akkor ahogy az elején említettem, Kelet-Timor, vagy más néven Timor Leste (a továbbiakban TL). A kelet-timori vízumot megkaptam, azzal nincs is gond. Azonban TL egy független, szuverén ország, így ha oda belépek, új indonéz vízumra van szükségem ahhoz, hogy visszajöjjek. Eredetileg augusztus 10 és 17 között lettem volna ott, de a fővárosban, Diliben lévő Indonéz Nagykövetség nem tudta volna kiállítani az új vízumot 5 munkanap alatt, így legnagyobb sajnálatomra ki kellett hagyni. Extra eljárásban meglett volna, 70$-ért cserébe. Ennyit nem ért. Amúgy is TL drága ország, mivel a hivatalos fizetőeszköz az USA dollár.

A bejegyzés trackback címe:

https://alitraveling.blog.hu/api/trackback/id/tr686099150

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Alitraveling a Facebookon

Leírás

A blog az utazásaimról szól, ahol megfordulok a világban :)
Az utóbbi időkben ez bővül a túra beszámolókkal.  

>

Alitraveling posztjai a nagyvilágból :)

TÁMOGASD AZ OLDALT:

Google translate

Látogatóim

Flag Counter