2017. máj 11.

10 kevesbe ismert görög sziget

írta: alimail
10 kevesbe ismert görög sziget

Köztudott, hogy Görögország mindig is az egyik legfelkapottabb nyaralóhely a magyarok körében. Viszonylag könnyen elérhető a szárazföld, azonban az 1300 szigetből álló ország szigeteire is érdemes ellátogatni. Ehhez nyújt segítséget a poszt, hogy az egyes szigetekre hogyan lehet eljutni. A szigetekben az a legnagyszerűbb, hogy nem csak a főszezonban, hanem szezonon kívül (szeptemberben-októberben) is jó idő van, lehet strandolni, és az árak már sokkal barátibbak. A 170 lakott szigetet lehetetlen felsorolni, így összeválogattam az általam 10 legszebbnek gondolt, de nem a legfelkapottabb szigetet, amelyeket ABC sorrendben mutatok be.  


...

Tovább Szólj hozzá

érdekes

2017. máj 05.

Új járat Budapestről: Szentpétervár

írta: alimail
Új járat Budapestről: Szentpétervár

Már egy ideje – azaz a moszkvai járat óta – benne volt a levegőben, hogy érik egy újabb orosz célállomás. Pár éve egy szavazáson Szentpétervár neve is szerepelt azon a listán, hogy hova indítson járatot a magyar low cost cég, a Wizz Air. 2017. augusztus 27-től ez is teljesült, hiszen közvetlen kapcsolat lesz Budapest és Szentpétervár között.

  nevtelen.png

Az első járat 2017. augusztus 27-éán száll fel 17:55 órakor, és helyi idő szerint 21:25 órakor landol az orosz városban. A menetrend nagyszerű, hiszen a szerda-vasárnap tökéletes a városlátogatásra. Visszafelé szerdai napokon 21:55 órakor hagyja el a gép Szentpétervárt, és 23:35-kor már a magyar fővárosban van a gép.

Szentpétervár Oroszország egyik legszebb városa, amely ...

Tovább Szólj hozzá

érdekes vízum

2017. ápr 28.

10 érdekes tény Koszovóról

írta: alimail
10 érdekes tény Koszovóról

Előzmény: Prisztina , a vidéki Koszovó

1./ Koszovó illetve a Koszovói Köztársaság vitatott jogállású terület. Szerbia és az ENSZ nem ismeri el Koszovó függetlenségét, s mind a mai napig ENSZ-irányítás alatt álló területnek tekintik a Szerbia szuverén területén, amely név a Kosovo Polje vidék nevének lerövidült változata, melynek jelentése „ Rigómező ” (a szerb kos magyarul (fekete)rigót jelent). A környéken zajló és a magyar történelemhez is kapcsolódó két középkori csata ezért rigómezei csata néven ismert ( 1389 , és 1410 )

kosovo2.jpg

...

Tovább Szólj hozzá

érdekes Koszovó Balkán

2017. ápr 25.

Egyre több magyar turista utazik Németországba

írta: alimail
Egyre több magyar turista utazik Németországba

Egyre több magyar turista utazik Németországba, az elmúlt tíz évben 65,5 százalékkal nőtt a magyarok által eltöltött vendégéjszakák száma, ami már meghaladja az évi 707 ezret - közölte a Német Turisztikai Hivatal magyarországi igazgatója kedden Debrecenben.

debre20160411004.jpg

...

Tovább Szólj hozzá

érdekes sajtó

2017. ápr 23.

A vidéki Koszovó

írta: alimail
A vidéki Koszovó

Előzmény : Prisztina

Első autós napunkra sok mindent terveztünk, így korán szerettünk volna elindulni, ami azonban nem ment simán. Luji, a szállásadónk el szeretett volna vinni minket reggelizni, de a legtöbb hely csak 9 órakor nyitott, így csak egy kávé fért bele. Teljesen meglepődtünk az árakon: 4 kávé, 4 víz, egy tea 2,30 euró volt összesen Prisztina egyik legfrekventáltabb helyén.

Végül 9 után nem sokkal elindultunk, és első állomásunk a Sabaja sörgyárba vezetett. Mivel gyűjtjük a sörös címkéket, és alátéteket, így jó lett volna párat beszerezni Koszovóból is. Előzetesen csak a címet találtuk meg, és néhány hangos ’hello’ után beengedtek minket a gyárba. Egy amerikai srác üzemelteti a helyet, aki adott ...

Tovább Szólj hozzá

úton Koszovó Balkán

2017. ápr 18.

Prisztina

írta: alimail
Prisztina

A 2016. decemberben bejelentett új nyugat-balkáni járatoknak köszönhetően Koszovóba az addigi több órás autózás helyett pár óra alatt el lehet most már jutni. Ezt használtuk ki mi is, és fedeztük fel Európa egyik legfiatalabb államát, amely jelenleg is az ENSZ ellenőrzése alatt áll; bár ebből az tartózkodás alatt semmit sem tapasztaltunk. 

...

Tovább Szólj hozzá

úton Koszovó

2017. ápr 07.

7 új járat a Ryan Airtől a téli menetrendben

írta: alimail
7 új járat a Ryan Airtől a téli menetrendben

Edinburg, Lviv, Marrakash, Nápoly, Palermo, Prága, Valencia

A Ryanair, Európa elsőszámú légitársasága ma (április 5-én) bejelentette eddigi legnagyobb budapesti téli menetrendjét 2017-re: 7 új járatot indít Edinburgh-ba, Lvivbe, Marrákesbe, Nápolyba, Palermóba, Prágába és Valenciába, valamint új téli járatot East Midlandsbe. Ez évi 2,25 millió utast és 1.700 állást jelent a Budapest Liszt Ferenc repülőtér számára, a Ryanair pedig 26%-al növeli budapesti működését.

bud_w17.jpg

...

Tovább Szólj hozzá

ryanair

2017. ápr 05.

Elindultak a WizzAir balkáni járatai

írta: alimail
Elindultak a WizzAir balkáni járatai

A mai napon jelképesen és ünnepélyesen is elindította a Wizz Air, mint Magyarország legnagyobb diszkont légitársasága az öt új útvonalat tartalmazó balkáni járathálózatát Budapestről.

Az új járatok öt nyugat-balkáni fővárossal: Szkopjével Macedóniában, Podgoricával Montenegróban, Tiranával Albániában, Pristinával Koszovóban és Szarajevóval Bosznia-Hercegovinában teremtenek 4 éven keresztül állandó, közvetlen légi kapcsolatot , amelyre a repülési jogot a kormány által kiírt pályázaton nyerte el a társaság.

ha-lpw-wizz-air-airbus-a320-232_planespottersnet_605401.jpg

...

Tovább Szólj hozzá

2017. már 06.

Ivreai narancsdobálás

írta: alimail
Ivreai narancsdobálás

Előzmény: Comoi-tó februárban

Ivrea kb. 120 km-re található Milánótól, ahol februárban kitör a narancsviadal. A Dora Baltea folyó, miközben átfolyik a városközponton, határozottan elválasztja a történelmi óvárost (északi part) a maga árkádos tereivel és középkori vörös téglás Savoyai-várával az új városrésztől (déli part), ahol az 1950-es és 1960-as években az Olivetti írógépeket gyártották. Az ivreai vállalkozó Camillo Olivetti által alapított Olivetti cég fénykorában 27, illetve 33%-ban részesedett a világ írógép- és számológéppiacán. Ma a Bauhaus ihlette, hatalmas, üveghomlokzatú gyár és irodaépületek a MAAM modern építészet szabadtéri múzeumának ad helyet. 

...

Tovább Szólj hozzá

úton Olaszország

2017. már 05.

Beszámoló a 2017-es utazási kiállításról

írta: alimail
Beszámoló a 2017-es utazási kiállításról

egy blogger szemszögéből

Az Utazás kiállítás idén 40. alkalommal került megrendezésre a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban. 2017. március 2-5. között Magyarország legnagyobb turisztikai seregszemléje várta a nagyközönséget és a szakma képviselőit. A kiállítás évről évre több száz kiállítóval, kedvezményes utazási ajánlatokkal, nyereményjátékokkal és látványos programokkal várta a látogatókat.

Magyarország elsőszámú turisztikai vására, a szezon nyitórendezvénye 40. születésnapját ünnepelte. Az utóbbi évek nemzetközi tendenciáját követve az Utazás kiállításon is egyre nagyobb fókusz helyeződik a szakmai látogatókra és programokra. A professzionális irányvonalat erősíti a regionális szinten is kiemelt érdeklődésre számot tartó ...

Tovább Szólj hozzá

érdekes előkészület