10 érdekes tény Koszovóról
10 érdekes tény Koszovóról

Előzmény: Prisztina, a vidéki Koszovó 1./ Koszovó illetve a Koszovói Köztársaság vitatott jogállású terület. Szerbia és az ENSZ nem ismeri el Koszovó függetlenségét, s mind a mai napig ENSZ-irányítás alatt álló területnek tekintik a Szerbia szuverén területén, amely név a Kosovo Polje vidék nevének…

A vidéki Koszovó
A vidéki Koszovó

Előzmény: Prisztina Első autós napunkra sok mindent terveztünk, így korán szerettünk volna elindulni, ami azonban nem ment simán. Luji, a szállásadónk el szeretett volna vinni minket reggelizni, de a legtöbb hely csak 9 órakor nyitott, így csak egy kávé fért bele. Teljesen meglepődtünk az árakon: 4…

Prisztina
Prisztina

A 2016. decemberben bejelentett új nyugat-balkáni járatoknak köszönhetően Koszovóba az addigi több órás autózás helyett pár óra alatt el lehet most már jutni. Ezt használtuk ki mi is, és fedeztük fel Európa egyik legfiatalabb államát, amely jelenleg is az ENSZ ellenőrzése alatt áll; bár ebből az…

7 új járat a Ryan Airtől a téli menetrendben
7 új járat a Ryan Airtől a téli menetrendben
Edinburg, Lviv, Marrakash, Nápoly, Palermo, Prága, Valencia

A Ryanair, Európa elsőszámú légitársasága ma (április 5-én) bejelentette eddigi legnagyobb budapesti téli menetrendjét 2017-re: 7 új járatot indít Edinburgh-ba, Lvivbe, Marrákesbe, Nápolyba, Palermóba, Prágába és Valenciába, valamint új téli járatot East Midlandsbe. Ez évi 2,25 millió utast és 1.700…

Alitraveling a Facebookon

Leírás

A blog az utazásaimról szól, ahol megfordulok a világban :)
Az utóbbi időkben ez bővül a túra beszámolókkal.  

>

Alitraveling posztjai a nagyvilágból :)

TÁMOGASD AZ OLDALT:

Google translate

Látogatóim

Flag Counter

Szerzői jog

A honlapon szereplő összes tartalom a szerző tulajdonát képezi. Bármilyen célra történő felhasználása csak előzetes írásbeli hozzájárulás esetén engedélyezett.

E-mail: alitraveling.hu@gmail.com 

Copyright © . Minden jog fenntartva.

süti beállítások módosítása